2019. július 24., szerda

DÉLELŐTT | 
A hívők készek minden jó cselekedetre

Igehely: Tit 3:1-8; Kulcsige: 3:1 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre.”

„Egy kanadai tanulmány szerint mindenütt jobb adni, mint kapni. Ez derül ki egy 126 országra és 234 ezer emberre kiterjedő tanulmányból. A válaszadók szerte a világban egybehangzóan azt felelték, hogy jó érzés töltötte el őket amiatt, hogy adományoztak. A jelenség éppúgy igaz a gazdag, mint a szegény országokra, valamint szegényebb és tehetősebb emberre egyaránt.” - írja Móricz Viktória egy tanulmányában. Láthatjuk itt, hogy milyen erősek az Úr alapelvei: még akkor is hatnak, amikor már nem biblikus a cél.

A keresztyén motiváció azonban ennél sokkal mélyebb. Azért cselekesszük a jót, mert ezt megelőzőleg üdvösséget nyertünk és reménységünk van az örök életre. Mindez Krisztus irgalmából és kegyelméből lett személyessé számunkra, a Szent Lélek megújító „fürdője” után. Tehát, a naponkénti jó cselekedet elhatárol a világtól, megkülönböztet és az Isten felé emel minket. Ezenkívül hasznosak az embereknek.

Mi van a kezed ügyében, amivel ma valakinek a dolgait, boldogulását előbbre viheted?

Kulcsár Attila

DÉLUTÁN | 

Mózes tiltakozása

Igehely: 2Móz 4:1-17

Az első kifogása Mózesnek az, hogy nem lesz hihető az a bizonyságtétel, miszerint az Úr, az atyák Istene beszélt vele. Ezért Isten három jelet ad számára: a kígyóvá vált botot, a kebelből kihúzott poklos kezet és a véres Nílus jelét. Elmagyarázza sorban, hogy mit tegyen. Az észrevétel Mózes részéről ésszerű, de ott van benne a tiltakozás. Nem jeleket akart kapni, csak elhárítani a küldetést. Milyen érdekes! Mózes hárítana, Isten pedig felszerelné őt a küldetésre.

A második kifogás az, hogy nem tud ékesen beszélni. Következtetés: nem megfelelő eszköz Isten kezében a szabadításra. Úgy tesz Mózes, mintha egyedül kellene szembenéznie egy egész országgal s két néppel. Az Úr kétséget kizáró válasza: „Én veled leszek. Nem leszel egyedül.”

A harmadik tiltakozás már egyenes. „Küldj mást, akit akarsz.” Isten haragosan, de kitart. Isteni gyakorlatiassággal mellé rendeli a bátyját, Áront, aki már elindult Mózes felkutatására.

Nem volt megfelelőbb embere az Úrnak a szabadításra, mint Mózes.

Kulcsár Attila

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).