2019. február 23., szombat

DÉLELŐTT | 
A szeretet nem számolgat

Igehely: Jn 12:1-11; Kulcsige: 12:3 „Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.”

Az Úr Jézus nem sok elismerésnek örvendett, miután Lázárt feltámasztotta a halálból. Ellenségei egyre inkább csak szaporodtak. Betániában, Lázárék házában már igen otthonosan érezte magát az Úr. Együtt ül az asztalnál Lázárral, a két nővér pedig szokás szerint végzi azt, amit a szívük diktál. Márta a konyhában végzi kedvenc feladatát, Mária pedig a lelki dolgokra fekteti a hangsúlyt. A kenet, amivel Mária az Urat megkente, az valódi és drága volt, nem valami olcsó utánzat. Ez kap hangsúlyt a történetben. Bár ezért Mária kritikát kapott (de azt is nézni kell, hogy kitől!), ő maga nem kezdett el védekezni és magyarázkodni, mint ahogy ez mostanában divatos. Az Úr a védelmére kel, és olyan magyarázatot mond a ,,könyvelőnek”, ami enyhe dorgálásnak is megfelelne. Mária nem ismerhette a kenet pontos értékét, de érdekes, hogy Júdás igen. Hivatkozott is a szegényekre, de neki semmi köze nem volt hozzájuk.

Hogyan lehet egészségesen értelmezni, amit itt az Úr mond: ,,...én nem leszek mindig veletek” azzal ellentétben, amit mennybemenetele előtt mond: ,,...én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”? (Mt 28:20)

Dániel Zalán

DÉLUTÁN | 

Amnón és Támár

Igehely: 2Sám 13:1-19

Dávid családjának egyik szégyenfoltja ez a történet, amely nemcsak abban az időben fordult elő, hanem a modern korszakban is. Ezt vérfertőzésnek nevezik. Az a csalafintaság, amely által magáévá tette Amnón a lánytestvérét, arra vall, hogy nem egyszerű balesetről van szó. Úgy látszik, hogy a testi kívánság sok esetben nem uralható. Ez ellen Pál így védekezik: ,,megsanyargatom és szolgává teszem testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná.” (1Kor 9:27) ,,Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.” (Gal 5:16) ,,A testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.” (Róm 13:14) Nehéz terület ez. De érdemes felidézni József magatartását az egyiptomi Potifár feleségével szemben, amikor neki lett felkínálva a bűnös cselekedet.

Azt, hogy égbekiáltó bűn történt Amnón és Támár között, az is bizonyítja, hogy gyűlölet lett belőle, ami végül gyilkosságba torkollt.

Dániel Zalán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 17:1–9,13; Kulcsige: ApCsel 17:5 „Ez irigységgel töltötte el a zsidókat, ezért maguk mellé vettek a piaci csavargók közül néhány hitvány embert, csődületet támasztottak, és fellármázták a várost; felvonultak Jázon házához, és ki akarták vezetni Pálékat a népgyűlés elé.”

Pál és munkatársai engedelmeskedtek, amikor Jézus Lelke megértette velük, hogy Macedóniában kell tovább folytatniuk az evangélium hirdetését. Annyira szeretnénk mi is, ha Isten szavának világos megértése és az annak való engedelmesség után már csak a megtérő lelkek gondozásával és a bennük való gyönyörködéssel kellene foglalkoznunk. De ez általában nem így van. Számíthatunk az ellenség munkájára is, sajnos.