Igehely: 2Móz 20:17; Kulcsige: 2Móz 20:17a „Ne kívánd felebarátod házát!”
A törvény azért szükséges, hogy kordában tartsa az emberi gonoszságot és keretet teremtsen az együtt éléshez. Nyilvánvaló, hogy ott van bennünk a hajlam mások javainak elkívánására, de hamar élhetetlenné válna a világ, ha mindenki önkényesen megszerezne mindent, amit csak megkíván, még ha az éppen másvalaki tulajdona is.
Úgy tűnne logikusnak, hogy akinek kevese van, csak az irigykedhetik arra, akinek sok van. A valóság viszont áthúzza ezt az elméletet: a gazdag ember is épp úgy irigykedhetik a szegényebbre. Erre több bibliai példát is találunk: Dávid király megkívánja Uriás feleségét, Akháb király belebetegszik a Nábót szőlője utáni vágyakozásba.
Ezennel ott is vagyunk a következő problémánál: a kívánság, irigység bár ártatlan dolognak tűnik, de sokszor nem áll meg gondolati szinten. A gondolatból tett lesz, aminek a másik ember látja kárát. Lehet belőle emberhalál, családok közötti évszázados viszálykodás, sőt, háború.
Egyáltalán nem mindegy tehát, hogyan viszonyulunk a bennünk lakozó irigységhez. Ha dédelgetjük magunkban, adott pillanatban olyan erőssé válhat, hogy már nem mi kontrolláljuk, hanem mi leszünk a kívánság rabjai. Jakab apostol ezt így fejezi ki: „Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1:14,15) Azt nem tudjuk elkerülni, hogy bizonyos kívánságok soha fel ne támadjanak bennünk; viszont nem szabad engednünk a kívánságot „megfoganni”. Amint rájövünk arra, hogy kívánságunk nem teljesíthető törvényes, erkölcsös úton, fel kell adnunk azt.
Nagyon tömören van megfogalmazva ez a törvény: „Ne kívánd!” Felsorol néhány példát is, hogy mit ne kívánjunk, de lényege a tiltás. Nem tárgyal kivételeket, különleges eseteket. Nem számít, hogy koldus vagy-e vagy királyfi, a tiltás mindenkire vonatkozik.
Mint hívő emberek, töltsük be, sőt tetézzük is meg ezt a törvényt: ne csak a kívánságainknak szabjunk gátat, de legyünk hálásak Istennek mindazért, amit adott nekünk. Bízzunk abban, hogy Isten semmi jót nem tart vissza tőlünk, sőt, Ő sokkal jobban tudja, mi az, ami a javunkra válik.
Szekrényes József
Imaáhítat: Adjunk hálát az Úrnak áldásul szolgáló, idős korukban is gyümölcshozó testvéreinkért! – Zsolt 92:13-16
Bibliaóra: Igazságban járás a hazugság világában – Zsolt 119:1-16, 51-63, 98-111 (Aranymondás: Zsolt 119:105)
Kockázatos kezdeményezés
Igehely: Eszter 5:1-14
Azzal kezdődik történetünk, hogy Eszter „három nap múlva” a király elé járul. Emlékezzünk vissza, mi is volt ez a három nap: a böjtölés, felkészülés időszaka. Természetesnek vesszük, hogy Eszter felvállalja a közbenjáró szerepet, de gondoljuk meg: olyan helyzetben volt, amiben nyugodtan elfelejthette volna rokonságát, népét. Ő már befutott, fényes, gondtalan jövő áll előtte. Hámán kezdeményezésére a zsidókat úgyis hamarosan kiirtják, senki sem fogja őt számon kérni. Ez lett volna a másik lehetőség. Hányan nem tesznek így! Hűséget fogadnak Istennek, aztán amikor ez karrierjük, világi boldogulásuk útjába áll, elfordulnak Tőle, megtagadják népét. De Eszter nem ezt tette – ő azt választotta, hogy együtt él vagy hal népével. Eszter nem az a félelem nélküli lovag, amilyennek a hősöket szeretnénk képzelni. Nem önszántából lép, nem az övé a kezdeményezés. Fél, mert tudatában van a kockázatnak, amit Mordokaj előtt fel is hoz kifogásként. Mindez természetes, emberi vonás. Maga az Úr Jézus is félt a kereszt előtt. De végső soron nem az számít, amit érzünk, hanem amit teszünk. Mikor döntésre jut, támogatást kér. Ez az a bizonyos három nap, amikor mind Eszter, mind a városban élő zsidók böjtben fognak össze. Ezután már a cselekvés ideje következett. Eszter nem veszi könnyelműen a dolgokat, gondolva, hogy ha Isten mellette áll, akkor nem számít, hogyan járul a király elé. Ami emberileg rajta állt, megtette, királynéi ruhába öltözött.
Mennyire megkönnyebbülhetett, amikor látta felemelkedni a királyi jogart! Ez volt az első jele annak, hogy Isten meghallgatta a könyörgéseket. De ekkor sem hamarkodja el a dolgot. A keletiek mindennek megadták a módját, illetlenség volt a sietségnek még a látszatát is kelteni. Még ha Isten támogatását is tudjuk magunk mögött, ez nem ok arra, hogy a társadalmi illemszabályokat felrúgjuk.
Mi olyan király elé járulhatunk, aki nem csak egy birodalom, hanem a világmindenség Ura. Mégis, tehetjük ezt félelem nélkül, gyermeki bizalommal, tudva, hogy kéréseinket Ő már előre ismeri. Ne hagyjuk kihasználatlanul ezt a hatalmas lehetőséget!
Szekrényes József
