2018. május 29., kedd

DÉLELŐTT | 
Egy gyermek is tud bizonyságot tenni

Igehely: 2Kir 5:1-5; Kulcsige: 2Kir 5:3 „Ez így szólt úrnőjéhez: Bárcsak eljutna az én uram a samáriai prófétához, az majd meggyógyítaná a bélpoklosságából.”

Egy kislány messze került hazájából, Izrael földjéről. Édesapja és édesanyja részéről olyan nevelésben részesült, hogy ifjú gyermekkorban megismerte Izrael Istenét. Ez volt az oka, hogy távol a szüleitől sem esett kétségbe. Bár árva volt, nem érezte magát egyedül, hisz Izrael hatalmas Istene volt vele.

Élete nem volt csüggedt, reménytelen. Istenben hitt, és ezt nem titkolta el. Bár szolga volt az ellenség földjén, az elrabló sereg fővezérének házában, mégsem volt benne gyűlölet, hanem isteni szeretet áradt belőle. Eljött az a nap is, amikor beszélt Naámánnak Izrael hatalmas Istenéről, és bizonyságot tett nekik az Ő szolgájáról, Elizeusról is. Ez esélyt adott a bélpoklos Naámánnak a gyógyulásra. Egy gyermek is tud beszélni Isten hatalmáról, akinél minden beteg gyógyulásra találhat. Isten gyermeke vagy már? Mikor beszéltél másoknak Isten megmentő szeretetéről, ahol a bűntől sebzett emberi szívek gyógyulást találnak? Ha eddig nem tetted, kezdd el most!

Kelemen Sándor Tomi

DÉLUTÁN | 

Megáldott rokonok és barátok

Igehely: ApCsel 10:24,40-48

Nincs annál nagyobb áldás, mint amikor egy ember Istenhez fordul, és az Isten kegyelmébe fogadja az őszinte megtérőt. A Cézáreában élő Kornéliusz ilyen ember volt, aki az Urat kereste, és akit Isten, angyal által keresett fel, majd pedig Pétert küldte el hozzá. Amikor Kornéliusz megtudta, hogy Péter, az Úr szolgája hozzá érkezik, összegyűjtötte rokonait, összehívta legjobb barátait és így tárta fel óhaját: „most tehát mind itt vagyunk az Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mindazt, amit rád bízott az Úr.”

Egyik ismertető jele annak, hogy valaki őszintén az Úrhoz fordult és kegyelmet kapott Istentől az, hogy rögtön észreveszi a körülötte levőket, akik szintén Isten kegyelemére és bűnbocsánatára utaltak. Fontosak számunkra barátaink és rokonaink? Mert ha igen, akkor lélekmentő magatartásnak, törődésnek kell jellemeznie bennünket. Ne csak mi részesüljünk Isten áldásában, a nagy kegyelemben, hanem szeretteink is.

Kérjük az Urat, hogy adjon nekünk is ilyen közbenjáró lelkületet, mint amit Kornéliusznál láthatunk.

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.