2018. június 8., péntek

DÉLELŐTT | 
Ami az ember szemében nyereség, az Krisztusért kár és szemét

Igehely: Fil 3:4-11; Kulcsige: Fil 3:8 „Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.”

Kinek volna nagyobb oka örülni, mint nekünk, Isten drága áron megváltott gyermekeinek? Eltörölte bűneinket és azt kaptuk, amit nem érdemeltünk, kegyelmet és örök életet. Jézus Krisztusban Isten Atyánkká lett, és benne mindent nekünk adott. Mégis sokszor hiányzik szívünkből az öröm. Egy afrikai testvér azt mondta, hogy mi, fehér hívő emberek, sokszor úgy nézünk ki, mintha citromlébe lettünk volna merítve. Van benne igazság. Bár Krisztusban minden a mienk, sokszor a mennyei öröm helyett szomorúság, harag vagy aggódás olvasható az arcunkon. Miért van az így? Elfeledkezünk az Úr parancsolatait megtartani, amelyek könnyűek, és nem nehezek. Melyeket? „Örüljetek!” (4. vers). Ha nem vetted volna észre kedves olvasóm, ez az Úr parancsa. Legyetek szelídek, ne aggódjatok, hanem inkább imádkozzatok, mondja az Úr Igéje.

Ha ezt megtanuljuk alkalmazni, akkor megismerjük az Istennek tetsző, hívő élet alapelveit: „Egyébként pedig, testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre méltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, azt vegyétek figyelembe! Amit tanultatok és átvettetek, hallottatok és láttatok is tőlem, azt tegyétek, és veletek lesz a békesség Istene.”

Kelemen Sándor Tomi

DÉLUTÁN | 

Saul királysága: az Úr adta, az Úr elvette

Igehely: 1Sám 15:16-35

Egy szomorú történet áll ma előttünk. Saul engedetlensége miatt, az Úr elveszi tőle a királyságot. Saul saját bevallása szerint a néptől félt, azért hagyta meg az állatok legjavát. Úgy döntött, hogy inkább a nép szavára hallgat, mint az Úrra. Rossz döntést hozott. Valószínű, a büszkeség is helyet kapott szívében, ezért hagyta életben Agágot, az amálekiták királyát, mint valami trófeát, amivel büszkélkedhessen. Gőgje abból is sejthető, hogy emlékoszlopot emel magának. Ezzel fejezte ki, hogy nem az Úrnak tulajdonítja a győzelmet, hanem saját magának.

Milyen jól indult Saul, amint Sámuel próféta is megjegyzi. Alázat és engedelmesség jellemezte, olyan embernek látszott, aki függ az Úrtól, és Istennek akar engedelmeskedni. De a jó útról olyan hamar letért, a jó indulásból hamarosan kudarc lett. Az Úr megbánta, hogy Sault tette királlyá. Sámuel bánkódott Saul miatt, a népnek meg viselnie kellett a király engedetlenségének következményét.

Uram, áldj meg bennünket engedelmes szívvel és alázatos magatartással!

Rajna Ottó

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.