Igehely: Mt 16:22-28; Kulcsige: Mt 16:23 „Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.”
Isten Fia, Jézus Krisztus úton volt Jeruzsálem felé, hogy elvégezze a megváltás munkáját. Isten időknek előtte elrendelt akaratát hajtotta végre ez által. Mikor Péter ráeszmél a Mester szavainak jelentésére, s megérti mindazt, ami szeretett urára vár, kifakad belőle emberi gondolkodása, aggodalma: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (22. vers)
Péterhez hasonlóan, sokszor mi is csak emberi módon gondolkozunk. Terveink, céljaink emberi dimenziókat érintenek, amelyek korántsem egyeznek meg Isten terveivel. Az Úr gondolatai magasabb rendűek, mennyei eredetűek, isteni természetűek, és teljesen más dimenziókat ölelnek át. „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ézs 55:8-9)
Amikor egy ember gondolatai nem egyeznek meg Isten gondolataival, ezek könnyen az Úr akaratával ellentétesek lehetnek, egyenesen démoniak, ördögiek. Ez történt a Péter esetében is.
Megfeddi az Urat, de végül ő kap feddést: „Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére” (23. vers).
Törekszel-e arra, hogy életviteled, szavaid, érzéseid, minden gondolatod Isten szerinti legyen?
Időd hány százalékát foglalják el e világ dolgaival kapcsolatos gondolatok? Mennyi időt szánsz az Isten dolgaira? Gondolataid nagy részét e világ, vagy Isten dolgai felett való elmélkedés tölti be? Nem arról van szó, hogy egész nap csak Bibliát kell olvasni és imádkozni, és semmi mással nem kell törődni. Távol legyen. Megvannak a feladataink, amiket el kell végeznünk. Az Úr boldognak mondja azt az embert, aki nem a bűnt cselekszi, hanem az Úr törvényéről gondolkodik éjjel és nappal, még feladatai végzése közben is (Zsolt 1:1).
Jézus Krisztus odafordult tanítványaihoz és az Ő követésére, önmegtagadó életre, saját keresztjük felvételére és hordozására hívta őket. Most hozzád fordul az Úr és téged hív, kövesd őt. Kövesd, és törekedj önmegtagadó, kereszthordozó, Isten akarata szerinti életre, beszédre, érzésekre, sőt még gondolatokra is.
Kelemen Sándor Tomi
Esedezzünk, hogy az Úr emelje ki a szenvedélybetegeket a pusztulás verméből! – Zsolt 40:17
Folytasd az Úr munkáját! – 5Móz 31:1-8, 14-23 (Aranymondás: Péld 16:3)
Az Úr adta, az Úr vette el
Igehely: Jób 1:6-22
A mai igeszakasz betekintést ad nekünk a történelem színfalai mögé. Ez olyan betekintés, ami általában nem adatik nekünk, embereknek. Amikor olyan dolog történik velünk, amit nem értünk, ami bánt és keserűséget okoz, sokszor feltesszük a kérdést: Uram, miért? Esetleg vádoljuk is magunkat: Uram, mit tettem helytelenül, miben vagyok vétkes? De most, a Jób esetében megvan számunkra a válasz, mi láthatjuk, hogy ami megtörtént az, miért történt. Az események okát nekünk már nem kell keresnünk Jób életében, mert beláthatunk a „függöny mögé”. Az Ige betekintést ad nekünk a szellemi világban zajló eseményekbe, amelyek magyarázatot adnak nekünk a miértekre.
De mi történik, amikor mi vagyunk olyan helyzetben, hogy valamilyen teher szakad ránk vagy esetleg nyomorúság súlyt minket, és nem kapunk lehetőséget belátni a színfalak mögé? Amikor, úgy kell szenvednünk, hogy nincs semmilyen magyarázat rá, akkor vajon hogyan vélekedünk? Az Úr mindent ellenőrzése alatt tart, és Ő szab határt még nyomorúságainknak is. Tudjuk az igéből, hogy nincs semmi, ami Isten jóváhagyása nélkül történhetne az Úr gyermekeivel. Ez a tudat hadd erősítsen bennünket, amikor érthetetlen a nehézség, amivel nekünk kell megküzdenünk, vagy nincs rá emberi magyarázat.
Jób magatartása a megpróbáltatás ideje alatt példaértékű számunkra. Hadd tanuljunk abból, ahogyan ő helytállt a nyomorúságban, amit az Úr megengedett az életében. Jób elvesztette minden vagyonát, az állatok elpusztultak vagy elhurcolták mások, szolgáit lemészárolták, és ami a legfájdalmasabb, mind a tíz gyermekét egyszerre elveszítette. Semmit sem tud megtartani, senkit sem tud megmenteni, mégis mindennek ellenére hitét és Istenét nem tagadja meg. Megalázkodik és leborul az Úr előtt elismerve, hogy Isten úgy dönt, ahogy Ő jónak látja. Döntését nem kérdőjelezi meg, és nem emeli fel hangját Isten ellen. Elismeri, hogy semmit sem tulajdoníthat magának és semmit sem vihet el majd, amikor távozni fog a földi világból. Mindent az Úrtól kapott és Ő rendelkezik mindennel. Áldja az Úr nevét a próbáért is.
Mi mikor adtunk hálát utoljára a megpróbáltatásért, vagy talán a jóért is néha elmaradt a hála?
Rajna Ottó