2018. február 13., kedd

DÉLELŐTT | 
Mózes és Cippóra

Igehely: 2Móz 2:15-25, 4:18-31; Kulcsige: 2Móz 2:21 „Mózes úgy döntött, hogy ott marad annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta leányát, Cippórát.”

A Midjániták nem voltak teljesen idegenek Mózes számára, hiszen Ábrahám második házasságából, Ketúrától született fiak egyike volt az ősük. (1Móz 25:1) A kútnál történt esemény hasonlít Rebeka megtalálására, aki Izsák felesége lett. Ahogyan akkor, úgy most is Isten gondviselése lett nyilvánvalóvá a legapróbb részletekben is. Mózes itt még nem volt egy szelíd ember. Ezért még sokat kellett formálódnia. Valószínű, hogy Isten a házasságban, a felesége által is formálta Mózes jellemét. Később, eljött számára a továbblépésnek ideje, mivel Isten nem feledkezett meg az ő népéről. Ez is része volt formálódásának. Ezután kapta Mózes az elhívást, majd visszatért Egyiptomba családjával együtt, hogy végrehajtsa Isten tervét és akaratát.

Mi az a jellemvonás, amelyben, mint házastársnak fejlődnöd kell? Hogyan lehetsz segítségére a te társadnak, hogy együtt Isten akaratának tudjatok engedelmeskedni?

Tóth Róbert

DÉLUTÁN | 

Egységben az erő

Igehely: Préd 4:9-12

Jobban boldogul kettő, mint egy: örökérvényű kijelentés. De mi van akkor, ha két ember csak hátráltatja egymást? Nem elég egymás mellett élni, egységben kell lenni.

Ki a társam? Ki vagyok én a társamnak? Előre - vagy hátramozdítója? A családban az vagyok, akihez oda lehet bújni, kész vagyok felemelni társamat, együtt dolgozom vele? Vagy elvárom, hogy ki legyek szolgálva, mert nekem ez jár? Nem csak nekem van szükségem társra, segítőre, neki is ugyanúgy szüksége van rám. Csak összefogva jutunk egyről kettőre.

Jobb a kettő az egynél, de még erősebb a hármas egység: Isten, a társam és én. Ha egy nehézségbe mi, emberek bele is szakadunk, Ő soha.

Milyen gyakorlati dolgokat kell ma megtegyünk, hogy az egységet erősítsük?

Kisded Ernő

 Napi áhítat

Igehely: 2Móz 13:17–22; Kulcsige: 2Móz 13:17–18 „Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból.”

„Megvan az ideje a harcnak és a harc kerülésének” (Préd 3:1). Felső tagozatosként belekerültem több olyan helyzetbe, aminek verekedés lett a vége. Az iskolában a verekedést nem nézték el. Viszont voltak olyan helyzetek, amikor ki kellett állnom magamért. Ennek volt pozitív és negatív eredménye is. Volt, hogy többet nem csúfoltak, de az ellenőrzőm kezdett telni a figyelmeztetőkkel. Sokszor kerültem dilemmába, hogy most kell harcolni, vagy nem kell harcolni?