2018. augusztus 6., hétfő

DÉLELŐTT | 
Az Úr a pajzsom és szabadítóm

Igehely: 1Móz 15:1-7; Kulcsige: 1Móz 15:7 „Azután ezt mondta neki: Én az Úr vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdímból, hogy neked adjam örökségül ezt a földet.”

Figyeljük meg Isten kétszeri kijelentését Önmagáról ez igeszakaszban, és lássuk a hasonlóságot az Első Parancsolattal! Először Abrám „pajzsa”-ként mutatkozik be. Ez a szó az oltalmazás, védelem biztosítása mellett „uralkodót, királyt” is jelent (mint pl. 5Móz 33:29-ben), tehát Abrám Isten felségterületén belül biztonságban érezheti magát. Szüksége is volt rá, hiszen az évtizednél is hosszabb vándorlás, zsákutcák és útkereszteződések, a békés pásztorlétből csatába kényszerülések után rászorult Isten biztatására.

Másodszor Isten Abrámot is emlékezteti arra, hogy Ő az Úr, aki kihozta (az Első Parancsolat leírásain kívül csak itt fordul elő a héber Bibliában!), azaz vezetésében részesítette. Megadja ennek a célját: „hogy neki adja ezt a földet örökségül”. Isten ennyivel fölötte áll és előrébb jár még azoknál is, akik leghívebb követőivé válnak az ilyen önkijelentései hallatán.

Neked hogyan mutatkozott be először Isten?

Azóta mit ismertél meg Belőle?

Mit teszel az Ő egyre jobb megismeréséből fakadóan?

Papp Dániel

DÉLUTÁN | 

A megmentő hit

Igehely: ApCsel 3:16

Az Ékes-kapunál történt csodálatos események csakis egy névről szólnak. Péter kimondja, és Lukács feljegyzi, hogy nem ezüst és arany (6. v.), nem emberi erő és kegyesség (12. v.) még csak nem is emberi hit vezetett a gyógyuláshoz, hanem csakis Jézus neve.

Az évszázadok óta ismeretes név, „Jahve a szabadító” (Jehósua, Józsué, Jézus) a választott nép számára reménységgel teli tartalommal bírt. Mikor Péter azt mondta a templom kapujában ülőnek, aki ismerte a név jelentését, hogy „amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!”, akkor a születése óta sínylődő számára is van-ná, valósággá lett a Jahve szabadítása. Aki Péternek „van” volt, az egészségessé tette a fogyatékkal élőt, akinek az életét a „nincs” jellemezte. Az ember hittel teljes odafigyelése, cselekvése ugyan szükséges volt, de Péter megerősíti, hogy a csodálatos gyógyulás csakis Jézusról szól, hiszen a hit is Őtőle volt.

Adja az Úr, hogy éljünk a Jézus nevében hittel teljes életet, adva másnak, amink van, és fogadva Őt, aki adatott és adatik nekünk!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.