Igehely: Kol 2:8–15; Kulcsige: Kol 2:12 „A keresztségben vele együtt voltatok eltemetve, és vele együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta őt a halottak közül.”
Krisztusba vetett hitünk által felismerjük, hogy bűnösök vagyunk, és emiatt halállal fogunk lakolni. Aztán a Krisztusba vetett hitünk arról szól, hogy bűneink büntetését az Úr Jézus magára vállalta, amikor meghalt helyettünk. Végül Krisztusba vetett hitünk arról szól, hogy az Úr Jézus feltámadása biztosít minket, hogy halott természetünk helyett Isten újat ad nekünk, amely él!
A bemerítés a legszebb ünnepélyes bizonyságtétel a Krisztusba vetett hitünkről. De az ünnepélyes bizonyságtételt a hétköznapi bizonyságtételek hitelesítik: készségünk arra, hogy érthetően és meggyőzően beszéljünk, amikor lehetőségünk van rá; hogy viselkedésünk otthon és a munkában igazolja új természetünket; hogy kétkezi munkánk minősége igazolja, hogy Krisztus sáfárai vagyunk. A Biblia arról is beszél, hogy engedetlenek vagyunk Isten szava iránt, ha nem teszünk ünnepélyes és hétköznapi bizonyságot Krisztusba vetett hitünkről.
Milyen emberi okoskodás vagy hagyomány akadályoz a hiteles bizonyságtételben? Meggyőződtél-e arról, hogy Krisztus valóban feltámadt, és ennek gyakorlati kihatása van a mindennapokra? Legyen Krisztus halálon aratott győzelme érezhető az életedben a mai napon!
Borzási Dávid
Állandó újulás
Igehely: Kol 3:5–10
Ha feltámadtunk Krisztussal, akkor egyre inkább azt keressük, hogy Isten akarata szerint éljünk. De azzal is tisztában vagyunk, hogy amíg Isten újjá nem teremti a világot, addig nekünk folyton küzdenünk kell régi természetünkkel. És ebben a küzdelemben megtapasztaljuk, hogy természetünk állandóan megújul a Teremtő képmására.
Isten eredeti terve az volt, hogy az Ő képmása látható legyen az emberen. Ez különböztet meg minket minden más teremtménytől. Isten haragját váltjuk ki, amikor bármi olyat teszünk, ami árnyékot vet Isten rajtunk levő képmására. Az Úr Jézus erélyesen felszólította hallgatóit a templomban, hogy adják oda Istennek önmagukat, mivel rajtuk Isten képmása van (Mk 12:13–17). Ez azt is jelenti, hogy amikor bűneinkkel megakadályozzuk az állandó újulást, akkor meglopjuk Istent attól, ami Őt megilleti, ami az Övé.
Az Ige azt is mondja, hogy ha állandóan megújulunk Teremtőnk képmására, akkor egyre jobban megismerjük Őt. Isten egyre mélyülő ismerete pedig a Teremtő képmására való további hasonulást eredményez.
Borzási Dávid
