Igehely: Mt 24:29-31; Kulcsige: Mt 24:29 „Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek.”
Amikor Jézus eltávozott erről a földről, felemelkedett és felhő takarta el. Az angyalok szerint hasonlóan fog visszatérni. De mielőtt visszajönne, földi és égi jelek sorozata fog megtörténni. Az ég néha átvitt értelemben a mennyországot, Isten lakozásának helyét jelenti. Igénkben a fizikai (teremtett) égről van szó. Ugyanerről ír Péter, hogy a mostani egek és a föld tűznek van fenntartva az ítélet napjára (2Pét 3:7). Ezek tehát időlegesek, mulandók. Jézus egyszer azt is szóvá tette, hogy az ég ábrázatát meg tudjuk ítélni, de az idők jeleit nem (Mt 16:3). Mit látsz, amikor az eget szemléled? „Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.” (2Pét 3:11-13) Túllátsz-e a fizikai ég végtelen határán, hogy lásd azt, aki Végtelen nagy Isten, akinek kezében van az ég és a föld?
Sallai Jakab
Megszomorít, de meg is vigasztal
Igehely: JSir 3:19-33
A szenvedés mindig is nagy eszköz volt Isten kezében, hogy formálja életünket, megerősítsen, sőt, győzelemre vigyen. Magát az Úr Jézust is szenvedések árán tette Szabadítóvá. Vért izzadt, kérte, hogy ha lehetséges, múljék el tőle az a pohár, de átélte azt is, amit mi sosem fogunk átélni: Isten teljesen elfordult tőle. De mindannyian tudjuk, hogy a történet nem maradt ennyiben. Velünk sem az a célja, hogy megszomorodjunk, de a helyes megszomorodás áldásforrássá válik. Van, hogy külső támadások érnek, gúny vagy gonoszság az emberek részéről. Ha ilyen helyzetekben, különféle szomorúságok között is megadjuk neki magunkat, és rá bízzuk életünket, akkor nem kell attól félnünk, hogy védekező vagy visszatámadó reakcióink kisiklanak a Krisztushoz méltó tanítványság medréből. Az engedelmességgel az életnek vetünk, és életet is fogunk aratni, mert: „ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész” (Zsolt 1:6). Néha saját bűneink miatt szenvedünk. Ha megtaláljuk a megbánás és megtérés útját, akkor ez kegyelem. Semmi nem számít már, csak az, hogy Atyánk megbocsátott! Ez az isteni szeretet, hűség és irgalom vigasz számunkra. A szomorúságunk csak pillanatnyi, esetleg a halálig tarthat, kegyelme viszont az örökkévalóságig.
Józsa Zsolt
