2017. szeptember 23., szombat

DÉLELŐTT | 
Mind leborulni Jézus előtt

Igehely: Mt 14:22-33; Kulcsige: Mt 14:33 „A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!” 

Csodák láncolata áll előttünk ebben a rövid történetben. Jézus jár a vízen, aztán Péter is. Jézus kimenti Pétert, és amint beszálltak a hajóba, elült a vihar. Erre mindenki egy emberként leborul Jézus előtt. Ezek közül melyik volt a legnagyobb csoda? Úgy gondolom, hogy az utolsó. A Szentlélek csodája volt a felismerés, és az ezt követő imádat. A hányatott kis tanítványi közösség térden állva vallja meg Urát és hitét. Ez volt a legnagyobb csoda, a főcsoda a mellékcsodák között. A többi természetfeletti jelenség ennek csak bevezetője volt, és csak azért történt, hogy elvezessék őket a csodák csúcsára, hogy felismerjék a Mesterben a csodákat cselekvő Istent. Eljutottál-e már erre a felismerésre? Megtörtént-e már benned az újjászületés csodája? Lehet, hogy éltél már át csodákat, de vajon nem álltál-e meg a csodák előszobájában? Jézus jelenlétében meghajolni örökkévaló csoda. A tanítványok leborulását az tette különlegessé, amit éreztek, gondoltak és mondtak. Most, amikor imádkozni fogsz, mit érzel, mit gondolsz, és mit mondasz?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Újíts meg bennünket!

Nemrég megkérdeztem egy idős testvérnőt, miért mondták az ébredéskor egyes személyekre, hogy „megújult lelkipásztor”, vagy „megújult gyülekezet”? – Azért, fiam – hangzott a válasz –, mert akik megtértünk, elközömbösödhetünk. Meg kellett újulni az Úr iránti szeretetben, engedelmességben, a szolgálatban. Nem kell „nagy bűnökben” élnünk, elég, ha gépiesen, megszokásból gyakoroljuk a lelki életet. Az igeolvasás már nem édes a lelkünknek, az istentiszteletben sok hibát lelünk, lelki szárazsággal megyünk imaházba, sokszor úgy is jövünk haza. Nincs lelki étvágy. Az első szeretet tüze kialudt a szívünkben. Emlékezzünk a buzgóságra, ami volt bennünk, amikor megtértünk! Milyen természetes volt a bűnvallás, őszinte imádkozás, a ragaszkodás a testvérekhez! A gyülekezetben nem kimerítő programok voltak, hanem megelevenítő istentiszteletek. Nem kellene felkiáltanunk, hogy az Úr tegyen újjá minket? Elrégiesedtünk! Túl sok bennünk a testi, egyre kevesebb a lelki. A megváltottak nem tudnak beletörődni az ilyen állapotba. Feltör belőlük a vágy az Úr után, a több után. Ilyen vággyal imádkozzuk ma: „újíts meg minket!”

Józsa Zsolt

 Napi áhítat

Igehely: Ef 1:5–12; Kulcsige: Ef 1:7 „Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából.”

A hét elején az a kérdés jött elénk, hogy mit akar Isten? Megmenteni a kárhozattól, üdvösséget adni az embernek. Akik hit által elfogadják Jézus Krisztus kegyelmét, azokat Isten fiaivá fogadja. Minden ember Isten teremtménye, de nem minden ember Isten gyermeke. Vannak, akik úgy gondolják, mivel Isten előre elhatározta, ki az, aki üdvözül, és ki az, aki elkárhozik, ezért az ember bármit tehet, a sorsa már el van döntve. Isten azonban azt is elhatározta, hogy az embernek döntenie kell, el kell fogadnia Jézus Krisztust, mint Megváltóját, és engednie kell, hogy vezesse, irányítsa életét.