2017. október 29., vasárnap

DÉLELŐTT | 
Csak a Bárányt illeti a dicsőítés

Igehely: Jel 5:1-14; Kulcsige: Jel 5:3 „De sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt nem tudta senki felnyitni a könyvet, sem beletekinteni abba. ”

János apostol látomása által bepillantást kaphatunk egy mennyei istentisztelet eseményeibe. Jelen vannak: a királyi székben ülő, vagyis Isten, angyalok, lelkes állatok, vének és a Bárány, a mi drága Jézus Krisztusunk. E szent légkörben János apostol egy könyvre lesz figyelmes, amely le volt pecsételve. A sok mennyei lény közül senki nem találtatott méltónak arra, hogy felnyissa a pecséteket. Bocsánat, mégis méltó volt valaki erre a feladatra: a megöletett Bárány, akinek Isten olyan nevet ajándékozott, kinek nevére minden térd meghajol: mennyeieké, földieké és föld alatt levőké. E dicsőséget önfeláldozó szeretete és áldozata által érdemelte ki. Egyedül ő méltó a magasztalásra, tisztességre, és arra, hogy mindenki térdet hajtson előtte.

Örömmel emlékezünk elődeinkre, akik Krisztusnak szánt életük által eszközök lehettek szellemi ébredésekben, megújulásokban. A nagy reformációra emlékezve, elismeréssel tekintünk vissza arra, és azokra, akik Isten kegyelme által eszközök lehettek emberek, sőt népek megtérésében. Ajtók nyíltak meg az evangélium hirdetésére, és szellemi ébredések történtek. Ma is vannak olyan hívő emberek, akik kimagasló tetteket visznek véghez a különböző lelki szolgálatokban, gyülekezetekben és gyülekezeteken kívül. Igen, hatalmas dolgokat képes Isten az embereken keresztül véghezvinni. Soha nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy minden lelki előrehaladásért, sikerért, megtérőkért, az evangélium terjedéséért egyedül a Bárányt illeti a dicsőítés, mert az ő élete árán lett az emberiségnek esélye újból élni.

A mai korban a keresztyének között jelenvaló egyik téves magatartás a rajongás. Rajongunk igehirdetőkért, akik olyat mondanak nekünk, amit még idáig senki nem mondott. Rajongunk a különböző dicsőítő csoportokért, mert úgy gondoljuk, hogy az által leszünk buzgó hívő emberek. Előfordul, hogy rajongunk gyülekezetekért, ahol sokkal jobban mennek a dolgok, legalábbis első látásra, mint ahogy a saját gyülekezeteinkben. Igen, Isten használ tehetséges igehirdetőket, zenészeket és különböző gyülekezeteket a munkájában. Azonban a sikerért, az áldásért, vigyázzunk, hogy ne magunknak vagy másoknak tulajdonítsuk a dicsőséget, hanem egyedül csak Krisztusnak, mert csak a Bárányt illeti a dicséret.

Jézus Krisztus személyére hogyan illeszthető egyszerre az oroszlán (5.v.) és bárány (6.v.) jelzője?

Miért volt a Bárány méltó kinyitni a könyv pecsétjeit?

János Csaba

Imaáhítat: 

Imádkozzunk, Istennek tetszését kereső, néki szentelt életért! – Róm 12:1-2

Bibliaóra: 

Ha valóban megbocsátottál – 2Sám 1:17-2:7 (Aranymondás: Ef 4:32)

DÉLUTÁN | 

Az evangélium megvilágosít

Igehely: 2Kor 4:1-6 „Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világosságát. Mert nem önmagunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, önmagunkat pedig mint szolgáitokat Jézusért. Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. 1Móz 1,3

Ezen a vasárnapon az evangéliumi gyülekezetekben megemlékezünk arról az eseményről, amely a középkori Németországban kezdődött, és amely a mai napig érezteti hatását. A reformáció újraformálást, átalakítást jelent, amelyre már nagyon nagy szükség volt az úgynevezett sötét középkorban. A szellemi sötétséget tudatlanság, és ugyanakkor tudatos félrevezetés idézte elő a népegyház vallási vezetői részéről. Isten igéje, a Szentírás, egészen háttérbe szorult, előtérbe kerültek viszont a babonaság, vallásos szokások és az féktelen hatalomvágy. Úgy nézett ki évszázadokon keresztül, hogy a sötétség, a homály egyre nagyobb méreteket ölt, és senki nem tudta megmondani, hogy mikor következik be a fordulat. „De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van” (Ézs 8:23). A Mindenható a megfelelő időben rendelt először egy katolikus szerzetest, Luther Mártont, aki kereste lelke békéjét, majd másokat is, akik elindították és munkálták a reformáció térhódítását. Mint minden mozgalomnak, a reformációnak is voltak vadhajtásai, de ezen a napon hadd emlékezzünk, és legyünk hálásak a reformáció áldásaiért:

1. Az öt SOLA megfogalmazása:

– Sola Scriptura – egyedül a Biblia

– Sola fide – egyedül hit által

– Sola gratia – egyedül kegyelemből

– Solus Christus – egyedül Krisztus

– Soli Deo gloria – egyedül Istené a dicsőség

2. A Szentírás anyanyelvre való fordítása. Mindenki számára érthetővé és elérhetővé vált Isten igéje.

3. A Szentírás magyarázásának újszerű megközelítése. A reformáció következtében nemcsak a vallási vezetők, hanem bárki olvashatja és értelmezheti a Szentlélek segítsége által az igét.

4. Az ige gyakorlati alkalmazása hétköznapjainkra. A Biblia nemcsak a templomba való, hanem minden család otthonába, ahol naponta olvashatjuk, és ehhez igazítjuk mindennapjainkat.

Az evangélium megvilágosít. De nemcsak egyszer, hanem folyamatosan, mert aki Isten világosságába kerül, annak aztán világosságban kell járnia. Pál apostol ezt tette már évszázadokkal a reformáció előtt. De nemcsak ő, hanem sokan mások is vele együtt. A kérdés számunkra az, hogy most, 500 évvel a reformáció után, hogyan viszonyulunk az evangéliumhoz, amely megvilágosít. A reformátorok vezérigéje – „Az igaz ember hitből él” –ma is fokozottan érvényes.

Kérjük, és engedjük az Úrnak, hogy megreformálja egyéni és gyülekezeti életünket, mert nagy szükségünk van erre mindannyiunknak!

Nagy Kasza Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 2:1–18; Kulcsige: 2Kir 2:11 „Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.”

Erre a történetre gyakran úgy szoktunk hivatkozni, mint amikor Illés tüzes szekéren ragadtatik el az Úrhoz. Az ige viszont csak annyit említ, hogy ,,Hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.” De valóban a tüzes szekér is jelen volt. Elizeus szempontjából jelentős, hogy élete következő nagy krízisében lát újra tüzes szekereket (2Kir 6:17). A tűz jellemzően Isten ítéleteként jelenik meg, az Édenből való kiűzetés óta (tüzes pallos).