2017. június 17., szombat

DÉLELŐTT | 
Reménységgel tölt meg

– Róm 15:8-13

A reménység olyan kellemes előérzet, amit valamilyen bekövetkező jónak a várása támaszt és táplál bennünk. Társadalmunkban a „reménykedik” szavunk eltorzult azzal, hogy a legtöbb esetben bizonytalan vágy lett belőle. A Biblia szerint a reménység nem bizonytalan óhaj, hanem megalapozott, örömteli várása annak, ami egészen biztosan be is következik. Kulcsigénk Istent a reménység Istenének nevezi (Róm 15:13). Ő a garanciája is ígéretei beteljesedésének!
A reménység ellenkezője a félelem, melyet valamely jövendő rossznak a lehetősége okoz. Olykor a remény és a félelem között ingázunk. Amikor eltűnik a biztos cél, és sorozatosan csalódunk emberekben, vagy jelentkeznek a betegség tünetei, és gyötör a bizonytalanság, akkor biztos támaszunk a reménység Istene. A Szentlélek erejével ki lehet bírni az élet viharait. Akiben ez a reménység megvan, az nem omlik össze a váratlanul rászakadó csapások alatt, az kiegyensúlyozott marad minden körülmények között. Félelmeidet, vagy Istent választod?

Nagy István

DÉLUTÁN | 

Életüket kockáztató vitézek

– 2Sám 23:13-17

A sikeres hadvezérek mögött ott vannak a katonák, akik a győzelmeket kivívják. Az ő bátorságuktól, kitartásuktól függ sokszor a siker. Dávid esetében is igaz, hogy katonai sikereit sokszor azoknak a férfiaknak köszönhette, akik jóban-rosszban, mindig mellette álltak. Isten igéje név szerint is megemlíti Dávid kiváló vitézeit: Jóséb-Basebet, Eleázárt, illetve Sammát.
Az Adullám barlangjánál történt jelenet nagyon szemléletesen mutatja be Dávid és az emberei közt uralkodó kölcsönös egyetértést. A harminc vezér közül három az életét is kész volt kockára tenni uráért. Dávid pedig éppen ezért tagadta meg, hogy szomját csillapítsa, és az értékes vizet inkább az Úrnak áldozta, aki megőrizte őket.
Vajon mi készek vagyunk-e életünket kockára tenni az Úrért és szolgálatáért? Pál apostollal együtt merjük mi is elmondani: „még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam” (ApCsel 20:24).

Horváth Ferenc

 Napi áhítat

Igehely: 2Móz 13:17–22; Kulcsige: 2Móz 13:17–18 „Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból.”

„Megvan az ideje a harcnak és a harc kerülésének” (Préd 3:1). Felső tagozatosként belekerültem több olyan helyzetbe, aminek verekedés lett a vége. Az iskolában a verekedést nem nézték el. Viszont voltak olyan helyzetek, amikor ki kellett állnom magamért. Ennek volt pozitív és negatív eredménye is. Volt, hogy többet nem csúfoltak, de az ellenőrzőm kezdett telni a figyelmeztetőkkel. Sokszor kerültem dilemmába, hogy most kell harcolni, vagy nem kell harcolni?