2017. február 7., kedd

DÉLELŐTT | 
A Messiás-titok magyarázata

– Mk 8:27-30

Jézus földi szolgálata során különböző helyeken vitte végbe csodáit. Volt, ahol csodálták, amíg másutt elutasították. Fülöp Cézáreája akkor a császár kultusz legnagyobb fellegvára volt. Vajon miért itt tette fel Jézus nekik e két kérdést? Őt elsősorban az érdekelte, hogy tanítványai jól ismerik-e a róla alkotott közvéleményt. Az evangélium terjesztése megkívánja, hogy ismerjük az emberek Jézusról alkotott meggyőződését. Jézust végső soron a mi véleményünk érdekli. Kinek tartjuk mi Őt? Mit mondunk mi róla? Ez azért fontos, mert amit hiszünk Jézusról, azt fogjuk képviselni mások előtt. Ha én Messiásként, szabadítómnak, megváltómnak vallom, így fogok beszélni róla, így fogom bemutatni másoknak. Tanítványként minden esetben több kell legyen Jézus számomra, mint azoknál, akik csak egy régi, tisztelettel övezett prófétát látnak benne. Éljük úgy az emberek elé Jézust ma is, hogy elmondhassák: Te vagy a Krisztus!
Jézus első kérdésére, milyen választ adhatnánk ma?
Életed bizonyságtétele milyen magyarázatot ad Jézusról?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

Ítéletet hirdető kijelentés

– Jer 37:16-21

Jeremiás és az Isten szolgái nincsenek könnyű helyzetben, amikor el kell mondják az igazságot, hiszen az igazság nem mindenkinek tetszik. De Jeremiástól megtanulhatjuk, hogy nem hallgatta el az igazságot, hanem kimondta azt bátor szívvel. Isten teljes akaratát kész volt közölni Cidkijjá királlyal. A király kérdése úgy hangzott: „van-e mondanivalója az Úrnak?" Ez azt érzékelteti, hogy nem állt szándékában elfogadni Isten üzenetét, amit a próféta korábban közölt vele. Ő egy új kijelentésre várt az Istentől, remélve, hogy az utóbbi kellemesebb lesz. Olyan volt ez, mint az a kisfiú, aki összeveszett a testvérével, majd amikor az édesanyja olvasott neki a Bibliából egy szeretetre ösztönző igeverset, arra kérte, hogy olvasson egy másikat. Cidkijjá király Jeremiás kérését meghallgatva, nem küldte vissza a földalatti üregbe, hanem megengedte, hogy a börtön udvarán legyen felügyelet alatt. Itt pedig sokkal kedvezőbb körülmények között élhetett, és hirdethette Isten szavát.
Feltevődnek kérdések bennünk, hogy hogyan lehet ellenállni a kísértésnek, hogy ne azt mondjuk, amit az emberek szeretnének hallani, hanem Isten üzenetét? Továbbá mi a titka annak, hogy Isten gyermeke a megpróbáltatások idején is, állhatatos és erős legyen hitében és Istennel való közösségében? Az Úr segítsen minket hallgatni szavára, hogy az engedetlenség miatt, nehogy ítélet legyen a részünk!

Tóth Róbert

 Napi áhítat

Igehely: 2Móz 13:17–22; Kulcsige: 2Móz 13:17–18 „Amikor elbocsátotta a fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országa felé, bár az közel volt, mert úgy gondolta Isten, hogy hátha megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatér Egyiptomba. Ezért kerülő útra vezette Isten a népet a Vörös-tenger pusztája felé. Hadirendben vonultak el Izráel fiai Egyiptomból.”

„Megvan az ideje a harcnak és a harc kerülésének” (Préd 3:1). Felső tagozatosként belekerültem több olyan helyzetbe, aminek verekedés lett a vége. Az iskolában a verekedést nem nézték el. Viszont voltak olyan helyzetek, amikor ki kellett állnom magamért. Ennek volt pozitív és negatív eredménye is. Volt, hogy többet nem csúfoltak, de az ellenőrzőm kezdett telni a figyelmeztetőkkel. Sokszor kerültem dilemmába, hogy most kell harcolni, vagy nem kell harcolni?