2017. december 6., szerda

DÉLELŐTT | 
Reménység vagy élvhajhászat

Igehely: 1Kor 15:29-34; Kulcsige: 1Kor 15:32b „Ha a halottak nem támadnak fel, akkor «együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk».”

Akik nem ismerik Istent és nem hisznek a feltámadásban, azok csak arra összpontosítanak, hogy minél jobban kiélvezzék ezt az életet. Pál apostol a 32. versben egy régi mondást idéz: „együnk és igyunk, mert holnap úgyis maghalunk.” Erről beszélt az Úr Jézus is a Máté 24:37-39 szakaszban. Sajnos, ma is megvan ez a tendencia nagyon sok ember életében. A hangsúly az élvhajhászaton van. Egy olyan világban élünk, ahol ez a cél dominál. A Krisztus nélkül élő ember számára nincsen más remény, mert a saját jólétének hajhászása lelki vakságról árulkodik. Az Igében ott van a figyelmeztetés is: „Ne tévelyegjetek... legyetek valóban józanok.” Micsoda világos felhívás! Isten azt akarja, hogy járjunk „nyitott szemmel”, ne fogadjuk el, és ne hódoljunk be olyan tanításnak, ami a tévelygés útjára terel, végül pedig bűnre visz. Az élvezetek keresése, és az annak való élés azt bizonyítja, hogy az illető nem hiszi, hogy van feltámadás, van örökélet. Az Úr őrizzen bennünket ettől az állapottól. Éljünk reményteljesen azzal a meggyőződéssel, hogy egy napon meglátjuk a mi Megváltónkat, az Úr Jézus Krisztust, és vele leszünk örökké a menny dicsőségében.

id. Szűcs Attila

DÉLUTÁN | 

Újjászült élő reménységre

Igehely: 1Pt 1:1-12

Péter szavaiból kiderül, hogy milyen helyzetben éltek az akkori keresztyének: szétszóródva a többi emberek között, mint idegenek és elszéledt jövevények, de akiknek mégis élő reménységük van. A halott reménységet mindnyájan ismerjük: amikor terveink, vágyaink, álmaink, elképzeléseink nem váltak valóra, amikor csalódni kellett, kudarcot vallottunk. Péter is ismerte ezt az állapotot: amikor minden reménye összetört, szertefoszlott, azon a szomorú nagypénteki napon. Borzalmas volt látni. Ott függött a kereszten életének reménysége! Most már biztosan mindennek vége. De nem volt vége! Jött a dicsőséges feltámadás! „Áldott az Isten… újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.” (3. v.) Valami rendkívüli dolog történt. Van remény!

Számunkra az élő reménység nem valamilyen általános javulást, a körülmények jobbrafordulását jelenti, hanem annak az isteni személynek a várását, aki a történelem folyamán egyszer már hitelre méltónak bizonyult. Amit Isten elkezdett, azt folytatja és kiteljesíti, végső diadalra viszi majd az egész világon.

dr. Borzási István

 Napi áhítat

Igehely: Zsid 12:4–11; Kulcsige: Zsid 12:11 „Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”

Jézus úgy mutatta be a mennyei Atyával megélt kapcsolatát, hogy az mindannyiunk számára elérhető és valóságos lehet. Úgy mutatta be az Örökkévaló szeretetét, mint egy törődő édesapa kedvességét. A zsidó férfiak számára az ötödik parancsolat megtartása magától értetődő, születésüktől beléjük nevelt cselekvés volt, aminek természetes része volt a szeretetből és féltésből fakadó fenyítés. Ezt a fenyítéket a legtöbben örömmel fogadták, mert elhitték, hogy ettől függ, hogy hosszú életet élhetnek-e békességben.