Igehely: 1Pt 1:3-9; Kulcsige 1Pt 1:3 „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.”
Péter, a tanítvány átment olyan élethelyzeten, amikor nem vállalta be, hogy ismeri Jézust. Látva az ő Mestere életének kudarcos végét, oda lett minden reménysége. Azonban Jézus, az ő dicsőséges feltámadása után megüzeni neki, hogy találkozni akar vele. A feltámadt Jézussal való találkozás után reménysége megújult, és többé semmi el nem tántorította a Mesterében való hittől. Mivel ő szem és fültanúja volt Jézus tanításainak és cselekedeteinek, megbocsátásának és helyreállításának, képes teljes meggyőződéssel bátorítani a hívőket, akik kísértéseken vagy szenvedéseken mennek keresztül. A hívők reménysége az örök élet, ami a mennyben van fenntartva számukra. Ez biztos örökség. Az örökség elnyerése feltételezi valakinek a halálát. Jézus meghalt értünk, és így biztosította az örökséghez való hozzáférésünket. A hívőknek azért élő a reménységük, mert meghaltak Jézus Krisztussal és feltámadtak vele új életre. Ebben a reménységben Isten hatalma és szeretete véd, táplál, gondoz, bátorít. Bár érik megpróbáltatások a hívőket, reménységük élő marad, mert tudják, hogy Jézus az ő uruk él. Eljön a nap, amikor mindenki meglátja Krisztust. Ez a reménység legyen életed legnagyobb örömforrása!
id. Szűcs Attila
Siont választotta ki az Úr
Igehely: Zsolt 132:11-18 „Megesküdött az Úr Dávidnak igazán, nem másítja azt meg: Véredből való utódot ültetek trónodra. 2Sám 7,12-16 Ha fiaid megtartják szövetségemet és intelmeimet, amelyekre tanítottam őket, akkor még az ő fiaik is trónodon ülnek mindvégig. Mert a Siont választotta ki az Úr, azt kívánta lakóhelyéül: 2Krón 3,1 ; 6,6 Ez lesz lakóhelyem örökre, itt fogok lakni, mert így kívánom! Gazdagon megáldom eledelét, szegényeit jól tartom kenyérrel, papjait körülveszem szabadításommal, hívei vígan ujjonganak. Ott növelem meg Dávid hatalmát, gondom lesz felkentem mécsesére. 1Kir 11,36 Ellenségeire szégyent borítok, őrajta azonban ragyogni fog koronája.”
A 132. zsoltár egy zarándokének, vagy Károli szerint grádicsok (lépcsők) éneke. Ezt a tizenöt zsoltárt (120-tól 134-ig) először a babiloni fogságból hazafelé zarándokló foglyok énekelhették, akik alig várták, hogy abban a nagy élményben lehessen részük, hogy megpillanthassák Sion hegyét, amelyet sohasem láttak ugyan, de bizonyára sokat hallottak róla. Az is lehet, hogy úgy lett ezekből grádicsok éneke, hogy az újra felépített templom meredek kaptatóján meg-megállva elénekelték őket. Tizenöt pihenő volt az oda felvezető úton: mindegyikre jutott egy zsoltár. Mindenképp, kiderül ezekből az imádságokból, hogy ők nagyon vágytak arra, hogy eljussanak a templomba! Számukra ez nagy élmény volt. „Örülök, ha ezt mondják nekem: Az Úr házába megyünk!” (Zsolt 122:1) Főképp azoknak volt ez öröm, akik a fogságból szabadultak meg. Nekik sokféle nehézséggel kellett megküzdeniük, nemcsak az újjáépítés miatt, hanem a sok rosszindulat, gonoszkodás, gáncsoskodás miatt. A Sion hegyén az Úr ígéreteire emlékeztek, amelyek igazak és ámenek. Szeressük Isten házát!
dr. Borzási István