2017. április 3., hétfő

DÉLELŐTT | 
Álságos szó és tett

– Mk 14:43-47

Júdás tettének szörnyűségét az árulás elkövetésének módja súlyosbítja: csókkal, a bensőséges szeretet jelével történt. A tanítvány árulását két szempontból lehet szemlélni:
Jézus Krisztus szempontjából az árulás szomorúság és csalódottság forrása. Júdás éppúgy részesült Isten kegyelmében, kiválasztó szeretetében, a Jézusban megmutatkozó kijelentés erejében, mint a többi tanítvány, mégis a „veszedelem fia” lett.
Júdás szempontjából az árulás az örökkévaló szenvedés, kárhozat megszerzését jelentette. Elmulasztotta nagy lehetőségét. Mint apostol, lehetett volna a gyülekezet alapja és a menny dísze. Ehelyett elveszett. Sorsa örökös önmarcangolás és önvád, mert nem vette komolyan kiválasztását. Jusson eszünkbe az ige: „igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha” (2Pt 1:10).
Mit gondolsz, hogy érezte magát Jézus, amikor Júdás elárulta?
Kész vagy megígérni az Úrnak, hogy hozzá mindvégig hű leszel?

dr. Kovács József

DÉLUTÁN | 

Bűnvalló imádság a múlt bűneiért

– Dán 9:1-14

Dániel fogságban élte le azt az egész 70 éves időszakot, amelyet Jeremiás megjövendölt. Ez a korszak akkor közeledett a végéhez, amikor Dárius volt a király, és Dániel felismerte a helyreállítás idejét. Tudatában volt annak, hogy a babiloni évek Isten fenyítése voltak Izráel számára. Tudta azt is, hogy a bűnvallás az egyik előfeltétele a megújításnak, ezért vallást tett népe bűneiről. Úgy azonosult ősei bűnével, mintha személyesen lett volna felelős érte. Bízva Isten ígéreteiben, hitte, hogy vissza fognak még térni hazájukba és felépítik a templomot. Figyeljük meg az ő bűnvallásának, bűnbánatának a módját. Ősei bűnének ismeretében emeli arcát Istenhez imádkozva, böjtölve, könyörögve zsákruhában és hamuban. Óriási nagy fájdalmát fejezte ki így népe miatt. Elismerte azt is, hogy ez a veszedelem azért következett be, mert Isten szent, igaz és bűnt gyűlölő.
Kedves imádkozó testvérem! Mielőtt nyugovóra térnél, nézz szét néped körül, és lásd meg a helyzetüket, majd Dánielhez hasonlóan, emeld fel arcodat Istenhez imádkozva, mert a mi Istenünk a bűnbánó és töredelmes szívet nem veti meg. Ő bővelkedik a megbocsátásban!

Nagy István, Sarmaság

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.