Saru és kompjúter

Olvasom az áprilisi Szeretet lapból, hogy ez évben immár sikerült befedni Szilágyballán a Cserepka János Oktatási Központ épületét és hamarosan a belső munkálatokra kerül sor. A tudósítás kapcsán a civil közéleti alkalmakon idézett mondás jön elém, mely szerint, „Aki fát ültet, iskolát és templomot épít, az a jövőnek dolgozik”. És megírásra kívánkozik a Cserepka testvérrel történt első és egyetlen találkozásom, most 25 éve.

Késő délutánra járt az idő 1998. június 5-én, a kollégák a szomszédból már rég hazamentek. A Mustármag kicsike irodájának ajtaját ilyenkor kitártam, hogyha benyit valaki az előtérbe, akár a Szeretet felől érdeklődve, tudjam eligazítani. Várva tehát, mégis váratlanul, egy idős (házas)pár érkezett. Üdvözöltük egymást, bemutatkoztunk, de ennek részleteire már nem emlékszem, sem a beszélgetésünk indulására. Az azonban nyomot hagyott bennem, hogy a férfitestvér, aki a közepes termetűeknél talán egy picivel alacsonyabb volt és nagy keretes szemüveget viselt, egyszer csak még közelebb jött hozzám, a vállamra tette a kezét és körülbelül ezeket mondotta: „Szóval te vagy az ifjúsági lap szerkesztője. És miről írtok a fiataloknak? Hát, róla írjatok, arról a sarus Úr Jézusról.” 

Vendégem a Cserepka misszionárius házaspár volt. Érdekes, hogy kísérő nélkül jöttek és jártak a Szövetség központjában. Csupán pár percig tarthatott a beszélgetésünk. Erős emlékként még megmaradt, hogy felesége, Margit testvérnő sürgetett a tovább indulásra, sőt előre is ment, és kint a kapualjban várakozott. Hogy Brassó, avagy Budapest volt az útirány, erről később sem hallottam. Viszont megtanultam Cserepka János személyiség-jegyeiből legalább hármat: kapcsolatot idegennel gyorsan teremtett, szót értett – ritka értelmes módon – a másféle mesterséget végzővel, és serkentett, inspirált is mindjárt az igazi közös ügyünkben.

A látogatásról cikket hozott majd az ifjúsági lap. Ezt most újraolvasva is restellem, milyen keveset tudtam vendégeimről. Többek között azt sem, hogy János testvér ekkor már komoly betegséggel küzdött. A következő év tavaszán az Úr őt haza is hívta. Négy esztendő telt el azután, hogy találkozhattam az özvegyen maradt misszionárius feleséggel, dr. Ilonka Margittal Brassóban. Nála is csuda mód helyén voltak a szavak, amiket gyönyörűség mindahányszor felidézni. Akárcsak azt, ahogyan férje szólt a „sarus Mesterről”, meg más, egészen praktikus dolgokról.

Tisztelettel idézném végül, ama tudósítás alapján, hogy mit üzent Cserepka János külmisszionárius 25 évvel ezelőtt az olvasókhoz: „Az ifjúságnak van jövője, de nagyon fontos, hogy szeressék az Úr Jézust és az igét. Szeresse a felzárkózott gyülekezeti életet és az ifjúsági aktivitásokat. De nem azt a fajta aktivitást, amit a televízió sokszor felelőtlenül közöl, hanem azokat, amelyeket az igéből lát és tanul. Mélyüljenek az igébe, adják át az életüket az Úrnak, és a többiről majd az Úr gondot visel!     Arra nagyon kell ügyelni, hogy ne csak érzelmekben éljék meg a keresztyén életet, hanem átütő aktivitásban, ahogy Krisztustól – a sarus Jézus Krisztustól – tanulják. Nagyon fontos, hogy az ifjúság tanuljon nyelveket, és megismerkedjen a számítógépekkel, mert ennek van jövője.”

Szilágyi László, Cleveland