2020. január 29., szerda

DÉLELŐTT | 
Csodálatra méltó hit

Igehely: Mt 8:5-13; Kulcsige: Mt 8:10 „Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: «Bizony, mondom néktek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.»”

Miben rejlik a százados mindenkiénél nagyobb hite? Ki ne szeretné azt közülünk, hogy Jézus rólunk is hasonló bizonyságot mondjon majd az utolsó napon összegyűlt sokaság előtt? „Bizony, mondom néktek, senkiben nem találtam ilyen nagy hitet az ő otthonában, gyülekezetében, városában…”

A mi hitünk nem attól lesz kicsi vagy nagy, hogy milyen horderejű esemény megvalósulásában hiszünk, vagy, ha fönntartjuk annak lehetőségét, hogy nem teljesül a kérésünk. Inkább attól, hogy mennyire bízunk Jézus Krisztusban. Mert nem a mi hitünk tesz csodát, hanem a mi Urunk. Nem baj, ha nem vagyunk biztosak kérésünk megvalósulásában, ha ez Isten akarata.

A százados megvallja, hogy szemernyi kétsége sincs afelől, hogy amit Jézus akar és megparancsol, az megvalósul. Ő Úr. A mi hitünk mértéke tehát az, hogy mennyire tudjuk önmagunkat alávetni Megváltónk akaratának.

Ehhez elsősorban alázat szükséges: „Uram, nem vagyok méltó”. Nem árt, ha önzetlenek vagyunk: Nem magának, hanem a szolgájának kért gyógyulást. Valamint feltétel nélkül bíznunk kell Jézusban: „csak egy szót szólj, és meggyógyul”.

Győri Gábor

DÉLUTÁN | 

Éhezők testi-lelki megelégítése

Igehely: Mk 8:1-10; Kulcsige: Mk 8:2-3 „Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.”

Nem tudom nem párhuzamba állítani ezt az esetet a másik történettel, amikor Jézus és a tanítványai ötezer embert elégítenek meg. Első olvasatra szinte ugyanazok az események. Többször hallottam már a kérdést, hogy miért van leírva kétszer ugyanaz a történet, csak egy kicsit másként? Csakhogy ez nem ugyanaz a történet.

A korábbi csodát azzal a céllal tette Jézus, hogy a tanítványainak megtanítsa: az ő feladatuk a szükségek betöltése. Miután visszatértek a 72 tanítvánnyal szolgálati kiküldetésükről, túl sokat gondoltak magukról, és azzal, hogy Jézus azt mondta: „Ti adjatok nekik enni!” – próbára tette hitüket és alázatukat. A tömegről viszont, akik másnap a tó túlpartjára követték, elmarasztalóan beszél: „bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok”.

Ez a későbbi, kisebb sokaság viszont csupán azért van vele már három napja, hogy Őt hallgassa. Jézus tanítása fontosabb volt nekik, mint az étel, az ital, vagy a megfelelő szállás. Ezért Jézus csodával bizonyítja a korábban elmondott igazságot: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek”.

Győri Gábor

 Napi áhítat

Igehely: Róm 15:13–16 Kulcsige: Róm 15:14 „Én pedig, testvéreim, magam is meg vagyok arról győződve, hogy ti is telve vagytok jósággal, telve minden ismerettel, és hogy egymást is tudjátok tanítani.”

Továbbadni a jót – ez nemes szolgálat és üdvös munka. Csak azt tudjuk továbbadni, amink van. Emlékszünk még vasárnapi témánkra: Betöltekezni a jóban való gyönyörködéssel. Az apostol a római gyülekezetről megállapítja, hogy telve vannak jósággal, a jó ismeretével és azzal a képességgel, hogy egymást is tudják tanítani, inteni! Olyan szolgálatot végez Pál apostol, amit az evangélium papi szolgálatnak nevez. Ez egy közös, a hívekkel együtt végzett szolgálat, amit egyetemes papság elvének nevez az egyház. Továbbadni, amit az Úrtól kapunk.