2019. december 24., kedd

DÉLELŐTT | 
Jézus Krisztus a törvény betöltője

Igehely: Zsolt 40:1-10; Kulcsige: 40:8 „Akkor így szóltam: Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van rólam.”

Életem során sokszor kellett végtelennek tűnő sorokat kivárjak, és azt sem tudtam mit tegyek, hogy unalmamat elverjem. Néha viszont a várakozás izgalommal teljes volt, mert tudtam, hogy sorsdöntő eseménynek leszek részese. A 40. Zsoltár „várva vártam az Urat” kifejezése ezt az izgalommal teljes várakozást próbálja szavakba önteni. Dávid számára Isten szabadítására várni egy izgalmas helyzet, mert tapasztalatból tudja, hogy Isten a kellő időben, látványosan fogja megnyitni a menekülés útját. A zsoltár első tíz verse erről tesz bizonyságot. Dávid megemlékezik azokról az időkről, amikor egy-egy szorult helyzetéből Isten kimentette. „Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból” (3.v.). A szabadulás énekre fakadó öröme segítségével Dávid szívében feléled az Istenbe vetett határozott hite.

Fontos megjegyezni, hogy Dávid ezt a zsoltárt nem költészeti okból írta, hanem mert ismételten szorult helyzetbe került és emlékeztetni akarja magát Isten hűségére.

A mi adventi várakozásunk izgalommal vagy unalommal teljes? Mikor tapasztaltuk meg utoljára Isten szabadítását?

Bíró Zoltán

DÉLUTÁN | 

Jézus Krisztus a Szabadító

Igehely: Mt 1:18-25

Máté evangéliuma első részének fejezetcíme akár „Karácsony József szemszögéből” is lehetne. A rész József családfájával kezdődik és alapigénknek is ő a főhőse, de karácsonykor Józsefről mégis kevés szó esik. Ha József felbontotta volna az eljegyzését Máriával, akkor a karácsonyi történet egészen másként alakult volna. Például történetünk nem Betlehemben játszódna, hiszen éppen József miatt kellett Betlehembe utazniuk.

Azonban a személyre szabott angyali üzenet hatására József azonnal kész volt megváltoztatni tervét és „magához vette feleségét”. Ez az üzenet bepillantást enged nekünk egy igaz ember gondolatvilágába. József ismerte a próféciákat és hitt beteljesülésükben, hisz miért idézte volna akkor az angyal Ézsaiás prófétát neki? (Ézs 7:14) Mi több, Józsefet különösen foglalkoztatta a bűnből való szabadulás gondolata. Mint hithű zsidó évente mutatott be áldozatot, de tudta, hogy bűnös természetétől nem képes megszabadulni és a következő évben újra meg kell ismételnie. Hogy a születendő gyermek a bűnös természettől való szabadulás eszköze lesz, meggyőzte Józsefet, hogy fizikailag és lelkileg is vigyázzon az isteni gyermekre.

Bennünket vajon, hogy győzne meg az angyal?

Bíró Zoltán

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
14 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.