2019. április 22., hétfő

DÉLELŐTT | 
Megállt középen

Igehely: Jn 20:19-23; Kulcsige: 20:19 „Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!”

Ma reggel egy különösen szép és felemelő találkozás képe van előttünk. Jézus Krisztus még aznap, a feltámadás napjának estéjén felkeresi tanítványait. Ő tudta, hogy erre a találkozásra nagy szükségük lesz a tanítványoknak. Nézzük meg egy néhány gondolatban, hogy miért is? Jézus köszöntéséből kiderül, hogy békességre van a legnagyobb szükségük. Az elmúlt napok eseményei alaposan összezavarták a tanítványok lelki világát. Annyi érthetetlen dolog történt Mesterükkel, hogy szinte nem is tudták követni az eseményeket. Békességük, nyugalmuk odalett. De most Jézus békességet köszöntve megjelent közöttük, igazolta magát előttük, megmutatva nekik a szenvedés nyomait kezein, lábain és oldalán. Ekkor a tanítványok előtt minden kétséget kizárva világossá vált: szeretett Mesterüket láthatják, és arcuk felragyogott az örömtől. De Jézus nem csak békességet és örömöt ajándékozott nekik, hanem emlékeztette is őket elhívatásukra: „Ahogyan engem elküldött az Atya én is elküldelek titeket”.

Ma reggel vizsgáljuk meg lelkiállapotunkat: Ott van-e a békesség, az öröm és az elhívatás tudata bennünk? Lehet, hogy mégis valami más került a középre Jézus helyett? Imádkozzunk, hogy Jézus gyógyító jelenléte legyen megtapasztalható életünkben.

Nagy Kasza Zoltán

DÉLUTÁN | 

Látni és hinni

Igehely: Jn 20:24-29

A mai hívő emberek sokkal könnyebb helyzetben vannak, mint Jézus első tanítványai, hisz mi már az összképet látjuk, míg Jézus tanítványai előtt csak lassan, lépésről lépésre bontakozott ki a teljes igazság. Lehet, hogy van bennünk némi elmarasztalás Tamással szemben, egyrészt a hiányzása miatt, másrészt a kételkedő magatartásáért. Valójában nem tudjuk, hogy miért nem vett részt azon a bizonyos vasárnap estén, amikor Jézus megjelent tanítványai előtt. Az is lehet, hogy igazoltan hiányzott. Ami pedig a kételyeit illeti, gondoljunk arra, hogy emberileg nézve mennyire lehetetlennek tűnt az, amiről társai beszámoltak. A történetből az is kiderül, hogy Jézusnak nem volt arra szüksége, hogy a tanítványok tájékoztassák őt Tamás hitetlenségével kapcsoltban. Jézus nagyon jól ismerte tanítványa lelki állapotát. Amikor Jézus felszólítja Tamást, hogy érintse meg őt és ezáltal győződjön meg a valóságról, Tamásból kitör ez a csodálatos hitvallás: „én Uram és én Istenem!” Ez azt jelentette, hogy a bizonytalanságot felváltotta a teljes meggyőződés. Jézus értékeli a legkisebb vágyat vagy rezdülést is a lelkünk mélyén, még a mustármagnyi hitet is.

Nagy Kasza Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 19:1–6 Kulcsige: 2Krón 19:3 „Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” – jelenti ki Sámuel prófétának az Úr (1Sám 16:7). Isten látja, ami a szívben van: látja a rosszat, de azt a kis jót is: „Bár volt benned valami jó is… állhatatos szívvel kerested az Istent” (3.v.). Jósáfát azt terjesztette, amit érdemes volt, mert ezáltal munkálta Isten akaratát, és a megtérést szorgalmazta. Újra és újra kiment a nép közé. A lelki élet csak helyes rendtartással, jó tanáccsal, Isten nevében működik jól. Jósáfát megtérítette a korabeli embereket, őseik Istenéhez terelte szívüket.