2019. január 14., hétfő

DÉLELŐTT | 
Növekedési program

Igehely: Jn 3:22-36; Kulcsige: 3:30 „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.”

Ezekben a versekben Keresztelő János szolgálatáról olvasunk, ami számunkra is tanulságos lehet, sőt megváltoztathatja gondolkodásunkat az Istenhez való viszonyulásunkban. Mert ahhoz, hogy az életünk Istenre mutathasson, hogy az emberek Őt lássák, hogy felfedezzék a valódi, igazi értéket, nekünk háttérbe kell vonulnunk. Az Úr Jézus megy elöl, és mi az Ő lábnyomában, rá figyelve, Őt követve, megalázkodva, akaratát téve. Mert ha Krisztus szolgája valaki, és a sikert magának tulajdonítja, sőt a teljesítményeivel önmagát fényezi, az egy hűtlen szolga, aki a maga dicsőségét keresi. Tanuljunk Keresztelő Jánostól, aki egyszerűen azt mondta, hogy semmije sincs, csak az, amit a mennyből kapott. Ez mindnyájunkra érvényes, mert nincs olyan dolog ezen a világon, amire büszkék lehetnénk, hogy megszereztük. Az igazi növekedés akkor áll be az életünkben, ha hagyjuk, hogy Ő munkálkodjék bennünk, mi pedig alá szállunk, megalázzuk magunkat. Kedves olvasó, te hol tartasz?

Rusu Sándor

DÉLUTÁN | 

Mózes szüleinek házassága

Igehely: 2Móz 2:1-4

Ez az igeszakasz bővölködik igei igazságokban a Sátán szándékairól, az Isten hatalmáról és a hit erejéről. A fáraó parancsba adta, hogy minden újszülött héber fiút dobjanak a Nílusba. Ebben a Sátán szándékát látjuk, amint Isten áldását el akarja venni, és a házasságot tönkre akarja tenni. A régi kígyó minden időben leselkedik az Isten eszközeire. De hála legyen Istennek, van valami, amihez a halál nem nyúlhat. Isten munkájának a megváltással összefüggő területe ez. Amikor a Sátán kimeríti erejét, a szabadító Isten lép elő.

Az 1-4-ig terjedő versek a hit erejéről beszélnek, amely nem a látható, vagy az emberi elme által felfogható dolgokat cselekszi. A hit győzedelmeskedik a természet és a halál erején, és alkalmat nyújt a feltámadás Istenének, hogy az Ő módján cselekedhessék. Az a körülmény, hogy a gyermeknek ilyen halálos helyzetbe kellett kerülnie, az ellenség hatalmát teszi nyilvánvalóvá. A Sátán kifejtette ugyan szándékát, a természetes ember pedig sír, de a holtak megelevenítője ott van a sötét felhő fölött. A hit pedig megragadja Őt. „Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek és nem féltek a király parancsától.” (Zsid 11:23)

Rusu Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 35:1–10 Kulcsige: Ézs 35:6 „Akkor majd úgy szökell a sánta, mint a szarvas, és ujjong majd a néma nyelve. Mert víz fakad a pusztában, és a kietlen tájon patakok.”

Isten legegyszerűbb szavában több erő van, mint a világ összes szavában! Ezért élő és ható az Ő beszéde; mindig megelevenít, függetlenül attól, hogy ki milyen reménytelen helyzetben van. Ki gondolta volna, hogy az Ő szavára a fogságban élő nép megszabadul az akkori világ legerősebb birodalmából? Hogy ez a nép közel 2000 km-t fog gyalogolni hazafelé a sivatagon keresztül, és nem fog ott elpusztulni. Sőt képesek lesznek arra, hogy újra felépítsék otthonaikat, és benépesítsék az elpusztult országot. Akik csak hallották ezeket a szavakat, hittel, reménységgel és örömmel teltek be.