2017. január 3., kedd

DÉLELŐTT | 
Itt az idő hinni! Megérkezett a fedezet!

– Mk 1:14-20;

Keresztelő János fogsága és későbbi halála (Mt 14:9-11) figyelmeztet bennünket arra, hogy hinni az evangéliumban azt jelenti, készek vagyunk elveszteni az életünket az evangéliumért (Mt 8:35). Jézus prófétai üzenetében világossá válik, hogy a hit feltétele az őszinte megtérés, amely feltétel nélküli krisztuskövetésben mutatkozik meg. A hit embere átalakult gondolkodással, új életcéllal és megváltozott értékrenddel követi Mesterét.
Jézus igehirdetése az evangéliumban való hitre szólította fel a galileai embereket. A tudatlanság idejének vége szakadt (ApCsel 17:30). Eljött az ideje hinni! Isten országa elközelített. A kegyelem ideje megérkezett. Az üdvösség napja felvirradt (2Kor 6:2). Legyen imádságunk a Miatyánk második kérése: „Jöjjön el a te országod” (Mt 6:10)! Teremjen az elhintett igemag százszoros termést (Mt 31:8)! Növekedjen nagy fává az elvetett parányi mustármag (Mt 13:31-32). Ahogyan a kovász átjárja a tésztát és megkeleszti azt, úgy győzedelmeskedjen Isten uralma az emberi szíveken (Lk 13:20-21). Ámen!
Mi jellemzi jobban az életedet, a kicsinyhitűség vagy a hit? Mit tehetnél annak érdekében, hogy életedben és környezetedben még inkább növekedjen Isten országa?

Szabó László

DÉLUTÁN | 

A reménység nem szégyenít meg

– Róm 5:5-8

A hívő reménysége nem a földi életben elértekre, sikerekre vonatkozik, bármennyire jók is azok. A mi reménységünk, Pállal együtt: „… hogy részesülünk az Isten dicsőségében”, mennyei világában.
Az egyik biztosíték, a Szentlélek munkája folytán, Isten szeretete, ami „kitöltetett a mi szívünkbe” (5. v. Károli ford.). Ez meggyőz reménységed igaz voltáról. Isten szeretete hadd járja át szívedet újra és újra, ennek tapasztalata változtatja meg a sablonossá vált hívő életet élővé, elűz minden kételyt az üdvösséget illetően.
A második biztosíték – nem hiába remélünk – az a tény, hogy értünk, „istentelenekért” (6. v.) engedte az ő Fiát, Krisztust meghalni. Te mennyire igyekeznél annak a bajba jutott embernek a segítségére, aki téged figyelembe se vett, sőt bántó szavakkal megsértett, és elfordítva az arcát, sokszor elutasított? Ha Ő mindezeket tudva rólunk, mégis meg akart menteni a kárhozattól, akkor most, amikor megtértünk hozzá és gyermekeivé fogadott, nem adna-e üdvösséget?
Az életünk és minden más is, amit szeretnénk elérni múlandó, de milyen jó, hogy a mi igazi reménységünk és mennyei célunk örökkévaló. Ezt ne feledd!

János Levente

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?