Újszövetségi bemerítés Baróton

Május 16-án, pünkösd ünnepével egybekötve tartottunk bemerítési ünnepséget Baróton. Hála az Úrnak, sokan gyűltünk össze a körzetből az Ő színe előtt, és együtt örvendezhettünk Őbenne. Az alkalom kezdetén imára buzdított Józsa Zoltán testvér a Galata 2:20 alapján: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, ezt követően pedig Fűrészes-Szálasi Rudolf testvér a bemerítés bibliai igazságáról beszélt. A két fehér ruhás lány (Gál Szilvia és Veres Renáta) bizonyságot tett hitéről a gyülekezet előtt, majd Győrfi Elek Tóbiás testvér bemerítette őket. A továbbiakban köszöntések hangzottak el a gyülekezet részéről, majd a lelkipásztor imádkozott a két lányért, ezt követően Isten igéjét hirdette a János evangéliumának 6-ik részéből. Különleges és áldásokban gazdag pünkösd volt ez a baróti gyülekezet számára. [Gy. E. T.]