Megújult imaélet

Minden missziós szolgálat hátterében az erős, Istennel való kapcsolatból táplálkozó imaélet áll. Ebből a szempontból Dániel imaélete nagyon jó példa lehet nekünk is. De mit takar ez a fogalom, hogy „imaélet”? Dániel Babilonban van, fogságban, de naponta háromszor bemegy a belső szobájába, és imádkozik. A Dániel 6:11 alapján mondhatjuk, hogy nem új szokása volt ez, régóta gyakorolta. S nem tévedünk azzal sem, ha azt mondjuk, hogy Dániel Jeremiás könyvét olvasta csendességében. «Megfigyeltem a könyvekben», áll a 9:2-ben.” 

Az iskolában tanultunk a forrásokról, ahogyan azok a föld mélyében levő nagyobb víztartályokkal állnak kapcsolatban. Így volt az Istennel való kapcsolat Dániel életének, erejének a forrása. Mi is ugyanolyan gonosz társadalomban élünk, és ugyanúgy, egyenként szükségünk van arra, hogy kapcsolatban legyünk a forrással, hogy meg tudjuk élni a hívő életet. De mire tette képessé Dánielt az ő imaélete, kapcsolata Istennel? 

1. A kísértésnek való ellenállásra (Dán 1:8). Ismerjük a történetet, hogy milyen különleges ellátásban részesültek ezek a kiválasztott fiatalok. Dániel azonban látta, hogy ebben a menüben vannak olyan dolgok, amelyeket nem szabad elfogyasztaniuk. És eltökélte, hogy nem fogyasztja el azt az ételt. De honnan tudta, hogy tisztátalan az az étel? Onnan, hogy ismerte a törvényt. Mi is csak a Biblia olvasása által tudjuk meg, mi az, ami tisztátalan. Hiszen nagyon nehéz elválasztani ma a dolgokat. Nem elég azonban felismerni, mi az, ami tisztátalan, hanem ellene is kell állni. Ehhez kell az erő. Ez az erő csak az Isten igéjének tanulmányozása és az imádság által lehet a mienk. Az utóbbi időben van egy olyan törekvése a kísértésnek, hogy megpróbál befurakodni minden úton-módon a gyülekezetbe. Ezért is fontos, hogy Istennel kapcsolatban legyünk minden nap, hogy a Szentlélek világosságot, bölcsességet tudjon adni arra nézve, hogy mi a rossz és mi a jó.  Hogy képessé tegyen minket elutasítani, ami nem Istentől, hanem a világtól van.

2. Imaélete képessé tette Dánielt a titkok megismerésére és megfejtésére. Dániel próféta könyve tele van titkokkal. A második fejezetben olvassuk, hogy Nabukodonozor király álmot látott, de elfelejtette. Összehívta a bölcseket, hogy jelentsék meg az álmát, és fejtsék meg annak értelmét. A bölcsek azt mondták, hogy a földön nincs olyan ember, aki erre képes. Ilyet csak „az istenek” tudnak. El is kezdődött az ítélet a bölcseken, és Dánielhez értek. Dániel időt kért, majd megjelentette és megmagyarázta az álmot. S ennek titka imaéletében rejlett, amely nem formális lelkigyakorlat volt csupán, hanem élő, személyes kapcsolat az élő Istennel. Beszélt Istenhez, és Ő is beszélt hozzá. S ha végigolvassuk Dániel könyvét, láthatjuk, hogy tele van hasonló titokfejtésekkel. Felmerül a kérdés, hogy mi hogy juthatunk ilyen isteni kijelentések birtokába? Hiszem, hogy minden, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban, benne van a Bibliában. De hogy érthetjük meg az írásokban elrejtette titkokat? Úgy, hogy megéljük azokat. Úgy, hogy ugyanaz a lélek van bennünk, mint azokban, akik írták e szavakat.

3. A harmadik áldása Dániel imaéletének, hogy mivel meg tudta magyarázni a király álmát, megállította az ítéletet, a pusztítást. Mire gondolok? A bölcseket már kezdték kivégezni, és Dánielhez értek, s amikor megmagyarázta az álmot, megállította az ítéletet, megmentette társai életét. Mi nem tudjuk megmenteni az embereket. Megtehetünk mindent, de nem tudjuk megtenni, hogy az emberek szíve összetörjön a keresztnél. Sokszor sírunk emiatt, mi igehirdetők. Ugyanakkor ne szűnjünk meg imádkozni szeretteinkért, barátainkért. Úgy, ahogy Dániel is imádkozott, és megmentette társai életét. Persze nem maga az imádság, hanem Isten végzi ezt el, akihez az imáink szállnak. 

4. Negyedik erényként, imaéletük képessé tette Dánielt és társait a szenvedésre. Amikor mindenki letérdelt az arany állókép előtt, volt három zsidó fiú, aki nem térdelt le. És tudták, hogy ennek szenvedés lesz a vége. Ahogyan azt is tudták, hogy egy az Isten, csak őt szabad imádni, senki mást. De ismét csak erő kellett hozzá, hogy ezt be tudják tartani. Felszámolták, hogy ez hétszer tüzesebb kemencével jár. És mégsem hajtottak térdet a bálványnak, szembenéztek a szenvedéssel. Ugyanez történik, amikor Dánielt az oroszlánok vermébe vetik. Honnan volt ereje arra, hogy figyelembe se vegye a király rendeletét, és ugyanúgy imádkozzon, nyitott ablakkal, naponta háromszor, Jeruzsálem felé fordulva? Imaéletén semmit nem változtatott a királyi parancs. Talán soha nem volt még olyan vallásszabadság Romániában mint ma. De nem volt mindig így, és lehet, hogy nem lesz mindig így. Sokan közülünk emlékeznek még a szekuritáté üldözésére. Azt kérdezték: „Mit keres Hoble Szalárdon?” Mi meg azt kérdeztük, „honnan tudják, hogy Hoble Szalárdon járt?” Vagy: „Mit csináltok ott Micskén? Milyen összejövetel volt?” kérdezte a vallatótiszt. Sokszor olyan nehéz volt a vallatás, hogy úgy éreztem, pszichikailag nem bírom ki. És akkor felkiáltottam Istenhez, és véget ért a vallatás. Láthatjuk, ami Nyugat-Európában, Amerikában vagy az iszlám országokban folyik napjainkban, és nem tudjuk, milyen nehéz szenvedések várnak még a hívőkre az utolsó napokban. Fiatalok, nem tudjátok, hogy mi vár rátok az Úrért! 

5. Dánielt az imaélet egy csodálatos misszionáriussá tette. Babilonban Dániel Istenének elismerése fokozatos volt. (a) A második fejezetben, miután Dániel megfejti Nabukodonozor álmát, az arcra borul és azt mondja: „Bizonnyal a ti Istenetek, ő az istenek Istene és a királyok Ura.” (46. és 47. v.) (b) A harmadik fejezetben, miután a három fiatal kiszabadul a tüzes kemencéből, Nabukodonozor azt mondja: „… Áldott ezeknek Istene … Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, amely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednegó Istene ellen, darabokra tépessék…” (28. és 29. v.) (c) Isten elismerésének harmadik lépését a Dán 3:34 írja le: „Most azért én Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom a mennyei Királyt…” (d) A negyedik lépést Belsazár teszi meg, miután az 5. fejezetben leírt események szerint Dániel elolvassa és megfejti a kézírást a falon: „Akkor szóla Belsazár és öltözteték Dánielt bíborba, és aranyláncot vetének nyakába, és kikiálták felőle, hogy ő parancsol, mint harmadik az országban. (e) Az imaélet-misszió az igazi sikert mégis Dárius király idejében érte el (6. fejezet), miután Dániel sértetlenül kiszabadult az oroszlánok verméből, és a király a következő rendeletet adta ki az országban: „Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmam minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét, mert Ő az élő Isten, és örökké megmarad.” (26-27. v.)

Csoda az, hogy bár Dániel a fővárosban imádkozik, mégsem ő megy el személyesen, misszionáriusként a birodalomba, nem ő ír levelet, hanem a király, akinek ez hatalmában állt. Ez az igazi missziómunka! Ilyen embereket keres ma az Isten (Ez 22:30; Ézs 59:16). John Wesley, amikor megkérdezték, minek tulajdonítja azt, hogy olyan sokan jönnek hallgatni a prédikációját, azt mondta: „Én nem tudom ezt megmagyarázni. Csak annyit tudok, hogy én az Úr oltárára tettem az életem, és az emberek jönnek látni, hogy hogy égek.” 

Bodor Sándor, Nagyvárad

(Az előadás elhangzott a januári váradi missziói konferencián)