Az Élet győzelmének pillanata

„Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké…” (Jel 1:17-18)

Mi a húsvét lényege egyetlen mondatban? A részletes leírást Jézus temetéséről és feltámadásáról ugyanis tartalmazza a négy evangélium. Ebből tudjuk, hogy miután levették a keresztről, tiszta gyolcsba göngyölték, és egy sírban helyezték el a testét. Lukács és János említi, hogy a sábbát ünnepének közelsége miatt már nem volt idejük illatszerekkel és drága, mirhából és alóéból készült kenettel bebalzsamozni. A feltámadás pontos időpontját és körülményeit is elmondja az ige: a sír bejáratát nagy kő torlaszolta el, rajta hatósági pecséttel. Aztán Máté természetfeletti földrengésről is ír. Továbbá vannak igék angyalok megjelenéséről, a sírt őrző katonákról, asszonyokról és tanítványokról, akik elsőként győződtek meg arról, hogy valóban üres Jézus sírja.

Viszont a pillanatot, amelyben a feltámadás történt, a legkevésbé sem tudjuk megragadni a történeti beszámolókban. Mi pedig pontosan ezt szeretnénk megérteni: azt a mozzanatot, amelyben ez a csoda megtörténik. Úgy, ahogy fontos, hogy a fotós a legmegfelelőbb időben kattintson, másodpercek töredéke alatt örökítve meg azt, ami sem azelőtt, sem azután nem történt meg olyan módon, ahogyan éppen akkor.

A feltámadás pillanatának nem volt szemtanúja. Ezt a momentumot lehetetlen volt lencsevégre kapni. Olyan dicsőséges titokkal állunk itt szemben,  amit felfogni sem tudunk, átélni annál kevésbé. Jézus, a feltámadás első zsengéje hirdeti, hogy a romolhatatlanság legyőzte a romlandóságot, a halhatatlanság a halandóságot (1Kor 15), a világosság legyőzte a sötétséget, a jóság a gonoszságot. Egyszülött Fia halála és feltámadása által a mennyei Atya diadalmaskodott a gonosz, sötét szellemi világ uralkodói és fejedelmei fölött. Lefegyverezte és megszégyenítette őket, hogy nyilvánvalóvá tegye azt a napot, amikor Jézus által végleg eltöröl majd minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt (Kol 2:15; 1Kor 15:24).

„Győzött az Élet!” – szól húsvét üzenetének lényege dióhéjban. És ebben minden benne van, amire ezen a földön és a túlvilágon szükségünk lenne: a gondviselés és a győzelem ígérete, az örök élet boldog reménysége is. 

A jó Pásztor gondviselése 

Mindennapi kenyerünket egy olyan Atyától kérjük, akiről azt írja a Zsidókhoz írt levél szerzője, hogy „kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát” (Zsid 13:5). Isten népének élő Pásztora van. Hogyan is tudna rólunk gondot viselni egy halott pásztor? Igaz, hogy megverték a pásztort, elszéledtek a juhok (Mt 26:31), de Isten akarata az volt, hogy nagy megváltást szerezzen a benne hívőknek. Jézus halála után, harmadnapon Dávid próféciája is beteljesedett: az Atya nem engedte, hogy Szentje elmúlást lásson, ezért feltámasztotta őt a halálból (ApCsel 13:34-37). A Jó Pásztor él, és gondoskodik juhairól: éhségüket az élet kenyerével elégíti meg, szomjúságukat élő vízzel csillapítja. Testi szükségleteikről sem feledkezik meg, hiszen tudja, mire van szükségük. 

A Jó Pásztor a legnehezebb helyzetekben sem hagyja juhait magukra. Terelgeti, vezeti, felüdíti, vigasztalja, áldja és kíséri őket életük minden napján. Ismeri őket név szerint, nem hagy elveszni közülük egyet sem. Visszahozza az eltévelyedettet, meggyógyítja a megsebzettet, terelgeti a kóborlót. Ő azért jött, hogy juhainak bőséges életet ajándékozzon. A jó Pásztor neked is életet akar ajándékozni. Fogadd el gondviselését! Ragaszkodj szorosan hozzá és nyájához! Ha Jézus lesz a mindened, nem fogsz szűkölködni semmiben. Ha vele gyűjtesz, áldott leszel, ha nélküle tervezel, üres maradsz és céltalan.

A megöletett Bárány győzelme

A jó Pásztor báránnyá lett. Az ellenség farkasait áldozati bárányként győzte le. Jézus nem kegyetlenségből vagy tévedésből küldte el tanítványait a misszióba úgy, mint bárányokat a farkasok közé (Lk 10:1-20). Ez csupán előre mutatott arra, hogy Jézus is bárányként fog megküzdeni bűnnel, halállal, szenvedéssel (Ézs 53:6-7). Önkéntes, csendes és fájdalmas küzdelem volt ez, mégis örök és dicsőséges győzelmet szerzett az ellenség fölött. Olyan győzelem lett ez, ami számunkra is kimenekedést ad a kísértések szorításaiból; amely oltalmat biztosít a hitetlenség tüzes nyilaival szemben. Olyan győzelem, mely áttöri az ördög falait, és megoldja a bűn láncait. Nem a Bárány hatalmát tapasztalta-e meg a hetvenhét tanítvány, amikor visszajöttek a küldetésből, és lelkesen arról tettek bizonyságot, hogy még az ördögök is engedtek nekik?! 

A megöletett Bárány él és uralkodik! Itt a földön a világ bűneit hordozta, de most Isten országában trónol, a menny pedig előtte hódol. A Bárány méltó az imádatra, és biztos segítség a nyomorúságban. Életünk farkasaival szemben a Bárány vérével győzhetünk. Ha Ő harcol értünk, megfutamodik előlünk az ellenség. Ha Ő él bennünk, akkor Lelke erősebbé tesz annál, aki a világban van. Áldott legyen az Ő neve! 

Az örök élet reménysége

Az Élet győzelme mennyei perspektívákat nyitott meg számukra. Krisztus a mi reménységünk, de nem csak e földi életre nézve. Pál apostol az 1Kor 15-19-ben arra figyelmeztet, ha nem nyílnak meg szemeink arra, hogy meglássuk az örökkévaló dolgokat, akkor szánalomra méltó lesz az életünk. Krisztust nem zárhatjuk be mulandó életünk keretei közé. Ha ezt tesszük, akkor nem értettük meg az ő földre jövetelének a célját, azt, hogy miért kellett neki meghalnia és feltámadnia. Az örök élet reménységét Jézus azért adta nekünk, hogy ne féljünk a haláltól. Az örök élet mennyei ajándék, amit itt a földön fogadunk el az Úrtól hit által, de majd részesei leszünk ennek a csodának az Ő országában. Azért is adta nekünk Jézus ezt a reménységet, hogy ne csak a földi életnek éljünk, hanem elhiggyük, hogy érdemes kincseket gyűjteni a mennyben (Mt 6:20).

Reménységgel élni életünket nem csak azt jelenti, hogy belerángatjuk Jézust a mindennapi életünk gondjaiba (2Tim2:4). Az igazi reménységgel igent mondunk Jézus akaratára, hogy általunk is épüljön az ő országa. Mert az nem e világból való (Jn 18:36), hiszen főpapi imádságában (Jn 17) azt vallotta, hogy ő nem e világból való, mint ahogy az ő tanítványai sem (Jn 17:16). Ő az Ayától jött e földre, a tanítványokat pedig ő választotta ki a világból, és hívta el őket követésére. 
Éljünk az örök élet reménységével, de éljünk az örök élet reménysége szerint is! Vegyük komolyan identitásunkat Krisztusban! Nagyon fontos, hogy az Úrtól kapott küldetésünknek tegyünk eleget, és kevésbé saját céljainknak! Segítsen az Úr erre bennünket!

Szabó László főtitkárhelyettes