Mindennapi áhítatok

2024. július 19., péntek

Igehely: Róm 7:6–13; Kulcsige: Róm 7:6 „Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében.”

Ez a leghíresebb igeszakasz az ó és új ember, a lélek és a test harcával kapcsolatban. Nem könnyű követni Pál gondolatmenetét, amint leírja ezt a problémakört, ahogy próbálja beazonosítani a résztvevőit, majd megtalálni a megoldást.

2024. július 18., csütörtök

Igehely: Róm 6:1–8; Kulcsige: Róm 6:6 „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.”

Hála Istennek, hogy kijelentette ezeket a csodás igazságokat Pálon keresztül! Harcolunk, küzdünk az óemberünkkel, öldököljük, levetkőzzük, olykor mégiscsak kibújik vagy akár előtör belőlünk. „Vergődik az óember a kereszten.” – fogalmazta meg egy teológustársunk, amikor rosszat tapasztalt.

2024. július 17., szerda

Igehely: Gal 5:13–21; Kulcsige: Gal 5:16 „Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek.”

Íme, egyértelműen előttünk áll az egész hét témája: az óember levetkezésének feszültsége. Mintha egy izzadtságtól és mocsoktól ránk tapadt ruhát kéne lecibálnunk magunkról. Fárasztó és fájdalmas eltávolítani. Micsoda fellélegzés megszabadulni belőle!

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.