2017. március 9., csütörtök
– Mk 12:41-44
Az újszülöttek zöme ökölbe szorított kézzel érkezik meg világunkba. Vajon nem jelzi-e ez az ember ösztönszerű birtoklási vágyát? Emberi természetünkből adódóan jobban szeretünk kapni, mint adni.
– Mk 12:41-44
Az újszülöttek zöme ökölbe szorított kézzel érkezik meg világunkba. Vajon nem jelzi-e ez az ember ösztönszerű birtoklási vágyát? Emberi természetünkből adódóan jobban szeretünk kapni, mint adni.
– Mk 12:35-40
Az életben jó dolog írástudónak lenni. Az írástudatlan ember nagy lépéshátrányban van sok területen. Manapság nagyon ráhajtanak az emberek, hogy minél több ismeretet szerezzenek, mert így jobban megfizetett állásokat foglalhatnak el.
– Mk 12:28-34
Vannak olyan emberek, akik a mások kárából tanulnak, de nem eleget. Ebben az igeszakaszban találunk egy írástudót, aki hallotta a szadduceusok és az Úr Jézus közötti hitvitát. Egyetértett azzal, ahogy az Úr Jézus pontra tette a tévelygő szadduceusokat.
– Mk 12:18-27
Ebben a földi életben a legfontosabb, hogy az Úr Jézushoz jöjjünk, és az ő jelenlétében hozzuk meg életünk nagy döntéseit. Igazán az bölcs, aki így hozza meg a jelen és a túlvilági életére vonatkozó elhatározásait.
– Mk 12:13-17
Az Úr Jézus 33 évet élt itt ezen a földön. Az egyik kijelentéséből kitűnik, hogy mennyire érezte magát itthon ebben a világban: ,,A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Ember Fiának nincs hova fejét lehajtania” (Luk 9:58).
– Mk 12:1-12
A mai felvilágosult ember azt vallja, hogy nincs Isten, se mennyország, se pokol. Szerintük mindez csupán a vallásos emberek képzeletének szüleménye. Az ember a maga ura ezen a földön, és ő dönti el, mi a jó neki. Ha valóban létezik Isten, hol van ő, és miért nem látható?
Igehely: Ézs 37:14-23.32-37 Kulcsige: Ézs 37:20 „De most te, Urunk, Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr!”
Híreket általában szeretünk kapni. Főleg szeretteinkről és annál is inkább kedvező híreket. Meg olyanokat, melyek elismerik munkánkat, hitünket, mint a római hívők esetében történt: Először is hálát adok az én Istenemnek Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy hiteteknek az egész világon híre van (Rm 1,8). De előfordulnak rossz hírek is, melyeket nem szeretünk, melyek letaglóznak, kétségbe ejtenek, elkeserítenek. Mit teszünk velük? Isten igéje készít ezekre is. Ezékiás elolvasta a levelet.