Mindennapi áhítatok

2018. június 12., kedd

Igehely: Róm 8:31-39; Kulcsige: Róm 8:39 „Sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Krisztus által kapott új életem egyik legnagyobb felfedezése az volt, hogy Isten szeret és ragaszkodik hozzám. Isten Lelke győzött meg afelől, hogy akik Krisztus Jézusban vannak, örök szövetségben élnek az élő Istennel, ezért nincs többé olyan ellenség, amely örökre Isten és népe közé állhatna.

2018. június 11., hétfő

Igehely: 2Sám 7:18-29; Kulcsige: 2Sám 7:23 „Van-e még egy olyan nemzet a földön, mint a te néped, Izráel, amelyért elment az Isten, és kiváltotta, hogy az ő népe legyen, és nevet szerzett magának azzal, hogy nagy és félelmetes dolgokat vitt véghez, mint ahogyan te kiűztél nemzeteket és isteneiket néped elől, amelyet kiváltottál magadnak Egyiptomból?”

Gyermekként tanúja voltam, ahogy hívő édesapámat hatalmába kerítette a részegeskedés, és az ennek megfelelő baráti társaság. Tanúja voltam a bűntől megkötözött ember harcának. Egy láthatatlan, emberileg elszakíthatatlan láncon vergődött tehetetlenül az az ember, akire felnéztem.

2018. június 9., szombat

Igehely: Ézs 53:1-12; Kulcsige: Ézs 53:4 „Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.”

Amikor a földön járt, Jézus Krisztust emberek sokasága vette körül. Sokan felismerték benne a Messiást. Voltak, akik keresték, mert várták, hogy Izrael királyaként megszabadítja a zsidó népet az elnyomó hatalomtól, és beül a Dávid trónszékébe.

2018. június 8., péntek

Igehely: Fil 3:4-11; Kulcsige: Fil 3:8 „Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.”

Kinek volna nagyobb oka örülni, mint nekünk, Isten drága áron megváltott gyermekeinek? Eltörölte bűneinket és azt kaptuk, amit nem érdemeltünk, kegyelmet és örök életet. Jézus Krisztusban Isten Atyánkká lett, és benne mindent nekünk adott. Mégis sokszor hiányzik szívünkből az öröm.

2018. június 7., csütörtök

Igehely: Lk 15:1-7; Kulcsige: Lk 15:4 „Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja?”

Jézus Krisztus által a megváltás műve az egész világért el lett végezve a kereszten. Meghalt az egész emberiségért. Az Úr, a Jó Pásztor ma is keresi azokat, akik felismerik, hogy bűneik miatt elvesztek.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Krón 27:1–4 Kulcsige: 2Krón 27:3–4 „Ő építtette meg az Úr háza felső kapuját, és sokat építtetett a Várhegy kőfalán is. Júda hegyvidékén városokat emelt, az erdőkben pedig várakat és őrtornyokat építtetett.”

Nagyon jó, ha vannak államférfiak, akik megerősítik az országot. Mindenki lehet ilyen ember, aki végzi a maga feladatát és a különféle területeken helytáll. Milyen területeken?

Szellemi területen. Ez az első és a legfontosabb. Jótám azt tette, amit Isten helyesnek lát. Nem azt, amit ő lát jónak, nem azt, amit a közvélemény helyesel, hanem amit a szent Isten akar. Ha valaki erre törekszik, ennek nagy hatása van és jó eredménye.