2018. július 29., vasárnap
Igehely: Jn 18:1-11; Kulcsige: Jn 18:6 „Amikor azt mondta nekik: Én vagyok – visszatántorodtak, és a földre estek.”
Többek között két fontos tanulságot rejt magában ez az igeszakasz.
Igehely: Jn 18:1-11; Kulcsige: Jn 18:6 „Amikor azt mondta nekik: Én vagyok – visszatántorodtak, és a földre estek.”
Többek között két fontos tanulságot rejt magában ez az igeszakasz.
Igehely: Jel 3:14-22; Kulcsige: Jel 3:15 „Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró!”
Sátán nagy átverésének áldozataivá válunk, amikor azt gondoljuk magunkról vagy gyülekezeti közösségünkről, hogy már „nincs szükségünk semmire”. Olyan önigazult és hamis megelégedett lelki állapotba sodródunk ilyenkor, amelyben használhatatlanná válunk Isten országa építésének szolgálatában.
Igehely: Jel 3:7-13; Kulcsige: Jel 3:8 „Tudok cselekedeteidről. Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”
A szmirnaiakhoz hasonlóan a filadelfiaiak is kizárólag dicséretet kaptak a nekik címzett levélben. Biztosak lehetünk abban, hogy Jézus nem volt velük szemben elfogult. Mindaz, amit mondott úgy igaz, ahogy azt János hallotta és leírta.
Igehely: Jel 3:1-6; Kulcsige: Jel 3:3 „Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.”
Aludt Jónás a Tarsísba haladó hajó mélyén, miközben Isten parancsa elől menekült (Jón 1:3.5). Aludtak a tanítványok a megdicsőülés hegyén, miközben Mózes és Illés Mesterük szenvedéseiről beszélt (Lk 9:30-32).
Igehely: Jel 2:18-29; Kulcsige: Jel 2:19 „Tudok cselekedeteidről, szeretetedről és hitedről, szolgálatodról és állhatatosságodról és arról, hogy az utóbbi cselekedeteid többet érnek az elsőknél.”
A város ahonnan az első európai keresztyén származott (ApCsel 16:14), a legkisebb volt a hét közül, amelynek gyülekezeteihez üzenetet küldött Jézus. „A vesék és szívek vizsgálója” megdicsérte az itt élő hívőket, habár hamar fény derült a közösség világiasságára.
Igehely: Jel 2:12-17; Kulcsige: Jel 2:13 „Tudom, hol van a lakóhelyed: ahol a Sátán trónja van, de ragaszkodsz a nevemhez, és nem tagadtad meg az én hitemet Antipász napjaiban sem, aki hű tanúm, akit megöltek nálatok, ahol a Sátán lakik.”
A Krisztus gyülekezete folyamatos támadások alatt áll, jóllehet „a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta” (Mt 16:18). Az ördög mindenütt, mindenhol, mindenféle módon megpróbál betörni (1Pét 5:8).
Igehely: Róm 3:9–20 Kulcsige: Róm 3:12 „Mind elhajlottak, valamennyien megromlottak, és nincsen, aki jót tegyen, nincs egyetlen egy sem.”
A római gyülekezetnek írt levélben Isten elmondja, hogy milyen súlyos következményei voltak Ádám és Éva engedetlenségének. Amikor az első emberpár vétkezett, kikerültek Isten jelenlétéből, és megromlott a szívük. Azóta mindenki megromlott szívvel és Isten nélkül kezdi a földi életet. Csak növelni tudjuk bűneinkkel az adósságot Isten felé, nem tudunk jót cselekedni. Mivel ennyire gonosszá lett az emberi szív, a megoldás egyedül a szívcsere. Szükségünk van egy új, megváltozott szívre.