Mindennapi áhítatok

2020. január 11., szombat

Igehely: Mt 5:1-12; Kulcsige: Mt 5:11-12 „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.”

Jézus egyáltalán nem rejti véka alá, hogy aki őt követi, annak szenvedésben is lesz része. Talán ez az egyik legjelentősebb tőrdöfés a mai modern, jóléti társadalom igényeihez idomult siker evangélium képviselői számára.

2020. január 9., csütörtök

Igehely: Mt 4:1-11; Kulcsige: Mt 4:10 „Ekkor így szólt hozzá Jézus: «Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!»”

Azt mondhatnánk, hogy inkább sehogy! Csakhogy ő ezzel nem elégszik meg! Nyomunkban liheg, fülünkbe suttog, sarkunkat mardossa folyton. Ha mégis szóba kell állni vele, lássuk meg, hogyan tette ezt Jézus? Elsősorban úgy, hogy nem őrá fókuszált! Sátán szereti, ha rivaldafénybe kerül.

2020. január 7., kedd

Igehely: Mt 2:13-23; Kulcsige: Mt 2:15 „Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: «Egyiptomból hívtam el fiamat.»”

Ma reggel arra csodálkozhatunk rá, hogy Istennek milyen gondja van arra, hogy a Jézusról szóló jövendölések a legapróbb részletekig beteljesedjenek! Heródest a harag és gyűlölet vezérli, de Józsefet angyal figyelmezteti, hogy a gyermekkel és annak anyjával meneküljenek Egyiptomba.

2020. január 6., hétfő

Igehely: Mt 2:1-12; Kulcsige: Mt 2:11 „Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.”

Megkapó egyszerűséggel jelenti be Máté: gyermek született, mégpedig királyi gyermek. Király, akiben Isten beteljesíti a népe számára tett ígéreteket.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 21:1–6 Kulcsige: ApCsel 21:4 „Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.”

Az Úr szolgája, Pál, Jeruzsálem felé halad, bár tudja, hogy ott nyomorúság vár rá. Megy, mert tudja, mi a küldetése, tudja, mi az élete legfőbb célja: bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, a Megváltóról. Elvinni azt a jó hírt minél több embernek, hogy Jézus legyőzte a halált, nem számít, milyen távolságot kell megtenni, vagy milyen áldozatot kell vállalni ezért.

Mi tudjuk, hogy milyen irányba haladunk? Hála az Úrnak, hogy igen, tudhatjuk: a mennyei Jeruzsálem felé tartunk. Célunk az, hogy örökké ott legyünk majd Megváltónkkal és a megváltottakkal.