Igehely: Ézs 11:1-10; Kulcsige: 11:2 „Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.”
„Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó” – mondja a közmondás. Isten mindig betartja ígéretét! A Messiás ígérete valóban szép szó, a legszebb, mert a belső szépségre helyezi a hangsúlyt, ahogyan igeszakaszunk is tükrözi.
Igehely: JSir 3:25-26; Kulcsige: 3:26 „Jó csendben várni az Úr szabadítására.”
Bűnre hajlamos emberi természetünk nehezen tud csendben várni. Ha mégsem kerülheti el, panaszkodással és kritizálással próbálja a várakozást „elviselhetőbbé tenni”.
Igehely: Ézs 42:1-9; Kulcsige: 42:1 „Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.”
Istentől elrugaszkodott világunkban rengeteg reklámmal és termékbemutatóval találja magát szemben az ember. Isten a prófétája által legértékesebb ajándékát, Jézus Krisztust, a Szolga-királyt mutatja be (Mt 20:28).
Igehely: Zsid 4:1-13; Kulcsige: 4:9 „A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére.”
Igénkben három „nyugalomról” van szó:
1. Isten szombati nyugalma: a megtérés nyugalma (3-4.v.). A Bárány vérének menedékében lesz a miénk hit által ez az állapot. Így leszünk Isten gyermekei, nem vádol a szívünk, az ördög fogságából megszabadulunk.
Igehely: Mt 6:5-8; Kulcsige: 6:6 „Az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket.”
Ezzel az igével az imádság szentek szentjébe lépünk. Vegyük le „lábbelinket”, azaz bármit, ami megakadályoz, hogy Vele találkozzunk!
Igehely: ApCsel 10:9-16; Kulcsige: 10:9 „Másnap, amíg ők úton voltak, és a városhoz közeledtek, Péter déltájban felment a ház tetejére imádkozni.”
Sokszor nem a jó és rossz között kell választanunk, hanem a jó és a legjobb között. A fényképészek is keresik a legjobb helyet és a legjobb összpontosítást. Az imádság által összeszedettebbek vagyunk, fókuszálunk és feltöltődünk. Mire kell összpontosítanunk?
Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”
A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).