Mindennapi áhítatok

2020. szeptember 24., csütörtök

Igehely:Jer 44:1-30; Kulcsige: Jer 44:29 „Ez lesz annak a jele – így szól az Úr –, hogy megbüntetlek benneteket ezen a helyen, és majd megtudjátok, hogy beteljesednek az én igéim rajtatok, a ti károtokra.”

Jeruzsálem pusztulása már hitelesítette Jeremiás életét és igehirdetését, és most elérkezett az utolsó igehirdetéséhez. Hátha most megváltoznak, megtérnek! Sajnos, nem akartak. Bűneikhez, bálványimádásukhoz ragaszkodtak, nem akartak Istenhez visszatérni. De a próféta megpróbálja újra.

2020. szeptember 23., szerda

Igehely: Jer 43:1-13,; Kulcsige: Jer 43:1 „Amikor Jeremiás elmondta az egész népnek Istenüknek, az Úrnak minden igéjét, amelyet Istenük, az Úr üzent nekik, mindezeket a szavakat.”

Jeremiás jó példa minden igehirdető és szolgálattevő részére, mert Isten ilyen embereket keres, akik hirdetik az igét „akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő” (1Tim 4:2). Ehhez kell legalább két dolog:

2020. szeptember 19., szombat

Igehely: Jer 34:1-22; Kulcsige: Jer 34:17a „Azért ezt mondja az Úr: Ti nem engedelmeskedtetek nekem igazán, amikor felszabadulást hirdettetek, ki-ki az embertársának és a felebarátjának.”

Az ember sorsa teljesen reménytelen emberi szemszögből nézve. Csak süllyedünk a romlottságba. Néha vannak olyan események, amik talán egy kicsit felébresztenek, mint pl. betegség, haláleset vagy valami természeti katasztrófa.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?