Igehely: Mk 8:11–13 Kulcsige: Mk 8:12 „Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: «Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.»”
A farizeusok gonosz szándéktól vezérelve mennyei, vagyis minden kétséget kizáró jelet követeltek Jézustól. Ezt azonban nem azért tették, mert hinni akartak, hanem mert kísérteni akarták Őt.
Igehely: Mk 8:1–10 Kulcsige: Mk 8:4 „Tanítványai így feleltek: «Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?»”
Mai történetünk tovább erősíti az igazságot, hogy legnagyobb szükségünk a belső változásra van. Ezt külső dolgok nem tudják előidézni.
Igehely: Mk 7:31–37 Kulcsige: Mk 7:35 „És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.”
A süketnéma külső, testi állapota és gyógyulása nagyon szépen bemutat egy belső, lelki valóságot. A farizeusok és írástudók gondosan óvakodtak a tisztátalanságtól, úgy gondolták, így betartják a törvény követeléseit.
Igehely: Mk 7:24–30 Kulcsige: Mk 7:28 „Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból.”
Ez a történet újabb láncszemmel bővíti az összefüggő gondolatok sorozatát. A szirofőníciai görög asszony olyan személy, akivel a farizeusok biztosan kerülték volna az érintkezést.
Igehely: Mk 7:14–23 Kulcsige: Mk 7:20 „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná.”
A farizeusok legfőbb kérdése a ceremoniális tisztaság. Számukra a törvény megtartása és a hagyomány célja a tiszta és tisztátalan dolgok elkülönítése, valamint a tisztaság megtartása és a tisztátalanságtól való óvakodás.
Igehely: Mk 7:6–13 Kulcsige: Mk 7:9 „Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát.”
A törvény tanulmányozása, magyarázata és betartása körül forgott a zsidók társadalmi és vallásos élete. Hagyományaik azért születtek, mivel szerették volna minél pontosabban teljesíteni a parancsolatokat.
Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”
A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).