Mindennapi áhítatok

2022. január 9., vasárnap

Igehely: Lk 4:14-30; Kulcsige: Lk 4:21 „Ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.”

Amikor ennek az elmélkedésnek elolvastam a címét, önkéntelenül is feltevődött bennem a kérdés: milyen a hatásos igehirdetés? A címből kiindulva először is azt állapíthatjuk meg, hogy rövid. Úgy is mondhatnánk, hogy nem túl hosszú. Vannak emberek, akik sokat beszélnek, de semmit nem mondanak.

2022. január 8., szombat

Igehely: Lk 4:1-13; Kulcsige: Lk 4:13 „Amikor mindezek a kísértések véget értek, eltávozott tőle az ördög egy időre.”

Jézus az Atyának engedelmeskedve bemerítkezik, a Szentháromság megpecsételi az engedelmességet. Isten Lelke, aki galamb formájában alászáll, most arra indítja, hogy a pusztában tartózkodva, böjtben is keresse az Atyával való közösséget. A Sátán akkor támad leginkább, amikor keressük az Úr arcát.

2022. január 7., péntek

Igehely: Lk 3:23-28; Kulcsige: Lk 3:23 „Jézus ekkor mintegy harmincesztendős volt, és úgy gondolták róla, hogy József fia, ez pedig Élié.”

Az Úr Jézus nemzetségtáblája arra utal, hogy Istentől jött a világra. Bár minden ember Ádámtól származik – akit Isten teremtett –, különös üzenete van annak, hogy Jézus testet öltött, s az Atyától küldve vállalta a földi élet szenvedéseit, a csúfos halált. Küldetése volt. Általa élhetünk mi is.

2022. január 6., csütörtök

Igehely: Lk 3:21-22; Kulcsige: Lk 3:21 „Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég.”

A János igehirdetését hallgató, körülötte tolongó sokaságból messziről kitűnik Jézus alakja. Ő más, mint a sokaság. Neki nincs szüksége megtérésre, arra sem, hogy megváltozott életét bemerítkezéssel pecsételje meg.

2022. január 5., szerda

Igehely: Lk 3:15-20; Kulcsige: Lk 3:16 „János így válaszolt mindenkinek: Én vízzel keresztellek titeket, de eljön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam: Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket

Mikor e sorokat írom, a világ jórésze az olimpiai játékokra figyel. Az olimpiák jelmondata: „Gyorsabban, magasabbra, erősebben!” Ott feszül a versenyszellem, a bizonyítási vágy minden versenyzőben.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?