Igehely: Mt 22:41–46; Kulcsige: Mt 22:45 „Ha tehát Dávid Urának nevezi őt, miképpen lehet a fia?”
Miután Jézus választ adott a farizeusok kísértő kérdésére, most ő kérdez valamit tőlük. Nem azért, mert vissza akar vágni, hanem azt szeretné elérni, hogy a szemük megnyíljon az Isten Fia előtt, hogy elismerjék, hogy ő a régóta várt Messiás.
Igehely: Mt 22:34–40; Kulcsige: Mt 22:39 „A második hasonló ehhez: «Szeresd felebarátodat, mint magadat.»”
Bár gonosz szándékból tették fel, mégis jót eredményezett a kérdés Jézus egyik legfontosabb tanításában. Egy farizeus akarta kísérteni Jézust, próbára tenni, hogyha esetleg valamit a törvény ellen mondana. Érdekes látni, hogy a farizeusok állandóan ellenségesen viszonyultak Jézushoz.
Igehely: Zsolt 149:1–9; Kulcsige: Zsolt 149:1 „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!”
Isten azért teremtett minket, hogy dicsőítsük őt. Ha nem őt dicsőítjük, akkor valami más van az éle-tünkben, amit imádunk. Mindig. Mert így vagyunk teremtve. Lehet, hogy önmagunkat imádjuk, dicsőítjük, vagy a képességeinket, a teljesítményeinket vagy a vagyonunkat.
Igehely: Mt 22:15–22; Kulcsige: Mt 22:21 „Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!”
Heti sorozatunkban nyomon követhettük az ellentétet, ami a krisztusi és a farizeusi gondolkodás között fennállt. Ezek a vezetők, akik a hit és az üdvösség útjának őrei kellett volna, hogy legyenek, valójában gyümölcstelen fügefák, engedetlen fiak és gonosz szőlőmunkások voltak.
Igehely: Mt 22:1–14; Kulcsige: Mt 22:9 „Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!”
Az embereket sok minden akadályozza abban, hogy elfogadják Isten meghívóját: szántóföld, kereskedés, munka, családtagok, barátok, vagy az ember saját makacs szíve. A példázat szereplői „mit sem törődve” a meghívással, mentek a saját dolguk és tervük után.
Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”
Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül.
Igehely: Dán 3:8–18; Kulcsige: Dán 3:17 „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király!”
Az előttünk álló ifjak Istenbe vetett hitükről, bizalmukról és reménységükről tesznek bizonyságot. Isten ebben a fogságban már eddig is csodálatosan megáldotta őket. De a mostani helyzetükben még nagyobb próbára lett téve a hitük. Itt már nem volt elég csupán megvallani Istenbe vetett hitüket. Eléggé sajátos módon vállalják a hitükről való bizonyságtételt. Bátran jelentik ki, hogy az ő Istenük ki tudja szabadítani őket a tüzes kemencéből. Csodálatos a 18. vers: „de ha nem tenné is…, mi a te isteneidet nem imádjuk.” És Isten megtette. Csodát tett. Igen, mert ő egy szerető, szabadító Isten.