Június 3 – Szombat (Pünkösd nagyhete)

d.e. Az én népem lesznek – Róm 9:1-29; Kulcsige: Róm 9:25-26

Amint Hóseásnál is mondja: „Azt a népet, amely nem az én népem, az én népemnek hívom, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek, és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: ti nem az én népem vagytok, ott neveztetnek majd az élő Isten fiainak.” (Róm 9:25-26)

Az egyén vagy egy nép kiválasztása Isten szuverén joga, szeretetének a megnyilvánulása.

Pünkösdig ez a kiváltság csak a földi Izráelé, attól errefelé a pogányoké is. Ma az a megállapítás érvényes, amit Péter apostol fogalmazott meg: „Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” (ApCsel 10:34-35).  

Míg Mózes Isten irgalmának pozitív példája (2Móz 33:19), a fáraó a negatív, intő példa. Isten megteheti, hogy intő példává tegyen valakit a történelemben, szemléltetve ezzel, hogy mi a sorsa annak, aki az ő hatalmának ellene szegül. A 18-ik versben található „megkeményít” szó értelme: alkalmatlanná tesz Isten igéjének befogadására.  

Isten kiválasztásának és irgalmának eszközein keresztül megláttatott valamennyit dicsőségének gazdagságából. Újjáteremtő hatalmának lényege, hogy a nemlétből létbe hívott. Irgalmának eredményeként vagyunk népe, mégpedig szeretett népe. Indítson hálára és gyermekeihez méltó életre e dicső tudat! (NI)

 

d.u. Dániel – Dán 5:11-12

Szentlélekkel teljes emberek–sorozatunk utolsó bibliai alakja Dániel próféta. Dániel személyét illetően megállapíthatjuk, hogy volt benne valami, ami feltűnt mindenkinek, aki ismerte őt: hívőnek, hitetlennek, hozzá közelállónak vagy vele szemben állónak egyaránt; és az abban állt, hogy rendkívüli isteni lélek volt benne. Nem csupán az anyakirálynő mondta ezt róla, hanem később Dárius király is azért akarta Dánielt az egész ország élére állítani, mert kiemelkedett a kormányzók közül, a benne levő rendkívüli léleknek köszönhetően. Változhattak az idők és korok, királyok követhették egymást a trónon, azonban mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Dániel titkot feltáró, álmot magyarázó bölcsessége annak a következménye, hogy Isten lelke lakik benne.

Dániel esete világossá teszi, hogy a pogányok is számon tartják azokat, akikben rendkívüli lélek van. E pogány világ rászorul azokra, akikben Isten lelke lakozik, és a Szentlélek használhatja őket a pogányok javára is. Életüket sok veszély kíséri, ám helytállásuk eredménye éppen az, hogy a pogányok is felismerik az élő Istent. (HF)