d.e. Gyermeki tettek etikája – Péld 20:1-11; Kulcsige: Péld 20:11
Már egy gyermek tetteiből is fel lehet ismerni, hogy tiszta és helyes-e, amit tesz! (Péld 20:11)
Az etika érzületet és jellemet jelent. A gyermekek jelleméről jót és rosszat is mondhatunk. Jézus mondja: „Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.”(Mk 10:15).
Az Isten igéjét gyermeki őszinteséggel és nyitottsággal kell fogadni! De a hitben növekedni kell! Pál apostol azt mondja, „amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat.”(1Kor 13:11). A jellemünkben is fejlődnünk kell! „Testvéreim, ne legyetek gyermekek a gondolkozásban, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek.”(1Kor 14:20; 16:13).
„A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság...” (Péld 22:15). Igénk is rámutat néhány „gyermeki tettre” - csúfolódás, lármázás, hangoskodás, könnyelműség -, amelyekből ki kell nőni, és amit el kell hagyni. Ma teszel lépéseket az érettség útján? Kész vagy-e formálódni Isten bölcs tanácsaira figyelve? „Az érett jellem olyan melléktermék, amit a naponkénti engedelmesség nagy gyárüzeme állít elő!” (NI)
d.u. Saul – 1Sám 10:5-9
Saulnak, Izráel első királyának életét röviden így jellemezhetjük: jól kezdte és rosszul fejezte be. Pedig Isten választottjaként lett király, aki ugyan apja elveszett szamarait kereste, végül mégis királyságra talált. Az Úr azért választotta ki, hogy általa szabadítsa meg népét a filiszteusok kezéből (1 Sám 9:16). A Bírák könyve nagy szabadítóihoz hasonlóan, úgy kellett neki is megszabadítania népét a szorongatóktól, mint azoknak. Mint a bírák korának szabadítóit, őt is az Úr lelke szállta meg, és ezzel alkalmassá tette feladatának betöltésére. A lelki adomány pedig belsőleg és külsőleg egyaránt hatást gyakorolt Saulra: Isten lakozást vett a szívében, és más emberré tette. Önmagát megalázva beállt a próféták közé.
Szomorú azonban, hogy az a Saul király, aki sok filiszteus támadást átélt, és amíg Istennel járt, sokszoros túlerővel szemben is adott neki Isten győzelmet, élete végén már Isten nélkül élt. Függetlenítette magát az Úrtól, fejébe szállt a dicsőség. Annyira megkeményedett a szíve, hogy minden prófétai intés ellenére sem fordult vissza az Úrhoz. Ezért óvjon bennünket az Úr az engedetlenségtől, hogy lehessünk alázatos, Lélekkel teljes szolgái! (HF)
