d.e. A hagyomány egyoldalú tiszteletének veszélyei – Mk 7:1-23; Kulcsige: Mk 7:5
Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel? (Mk 7:5)
Nemrég olvastam, hogy vallásos szokásoktól nehezebb megszabadulni, mint súlyos bűnöktől. Jézus a régiek rendeléseivel kérkedőket képmutatóknak nevezi, akik ajkukkal tisztelik ugyan Istent, szívük mégis távol van tőle.
Gyakorlatukat nem Isten igéjéből, hanem másoktól tanulták. Lelki életünkre veszélyt jelentenek az emberek által fabrikált szabályok, amelyek felülírják Isten parancsait. Ez komoly fenyegetettséget jelent ma is személyes és gyülekezeti életünkre nézve. Romlott természetünk vallásos köpenybe öltöztetése semmit nem változtat lelki életünkön. Szellemi életünket illetően mindenben Jézusra kell hallgatnunk, aki képes megértetni ezeket velünk. Istennek nem elég a külső, a látszat, Ő szívből jövő tiszteletet vár követőitől. A szívünkből feltörő gonosz vágyak, tisztátalan gondolatok, szavak, cselekedetek megfertőzik egész lényünket, ami őszinte rendezés híján örök sorsunkat is megpecsételi.
Hívő életedre nézve mi a mérvadó: a „régiek rendelése”, vagy Isten Igéje?
A 7.v. alapján, milyen hiábavaló dolgokra mutathatna Jézus a te életedben? (KZ)
d.u. Engedelemesség a mennyei látás iránt – ApCsel 26:19-23
Rendkívüli élménye volt Pálnak a damaszkuszi úton, amikor találkozott a Megdicsőült Krisztussal. Fény sugározta körül, és fény gyúlt szívében is. Felragyogott neki a Krisztus. Mint aki nagy kincsre talált, s ezért mindent kész feladni: nem tanácskozott immár testtel és vérrel. Legnagyobb öröm s kiváltság lett számára az Úrnak való engedelmesség és szolgálat (ApCsel 20:24; 21:13). Ez az engedelmesség felszabadít és boldogít. Ezt látjuk Agrippa királynak tett bizonyságtételéből (29. v.).
A Pál apostol megtérése tükörként adatott elénk (1Tim 1:16). Hozzámérhetjük a mi megtérésélményünket. Az igazi megtérés próbája a feltétel nélküli engedelmesség: „Kicsoda vagy Uram? Mit akarsz, hogy cselekedjem?” Hinni Krisztusban annyit jelent, mint bizalommal engedelmeskedni neki.
Ha igazán megismertem az Urat, akkor vágyom engedelmeskedni mindenben! Ha Krisztus dicsősége igazán körülragyogott, úgy valóban belátom, hogy „nehéz ellene rugódoznom”, viszont a legnagyobb boldogság és kiváltság neki engedelmeskednem! „Uram, hozzám légy kegyelmes, Tedd Tieddé szívemet, Hadd lehessek engedelmes, Néked élő gyermeked!” (HH. 355.) (BS)
