d.e. Idős ember könyörgése – Zsolt 71
„Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövő nemzedéknek.” (Zsolt 71:18)
Csodálatos imádság a mai délelőtt alapigéje. S ami engem imádságra késztet, az talán másoknak is segíthet az áhítatos csendességben. Segíteni szoktak neked testvérem mások gondolatai, vagy csak azt tudod értékelni, ami a saját kútfődből ered? Ha igen, légy hálás ezért.
Idős ember könyörgése? Nem ugyanúgy imádkozik egy idős ember, mint egy fiatal, vagy középkorú? Nem, bár nagyon sok hasonló vonás van imádságainkban. Milyen sajátosságai vannak az idős ember könyörgésének? Ha nem ismernéd fel csukott szemmel a hangjukról, vajon meg tudnád különböztetni az idős emberek könyörgését?
„Hozzád menekülök, ments meg, szabadíts meg, segíts meg, siess segítségemre, fordítsd felém füledet!” Mindannyiunk könyörgéseiben benne vannak ezek a kérések. A hálaadás is: szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek minden nap, magasztallak, lantot pengetve éneklek.
Az idős ember azonban már nem csak előre néz, hanem visszafelé is. Sőt, talán többet foglalkozik a múlttal, mint a jövővel: tapasztalatai vannak, évtizedeket lát át egyszerre. „Te voltál támaszom születésem óta... te tanítottál, mindmáig hirdetem csodáidat.” Annyi tapasztalata van Isten szabadításáról, hogy nem is tudja felsorolni (15-17 v.).
Amikor az idős ember Isten nagy tetteit hirdeti a gyülekezeti imádságok, vagy a bizonyságtételek során, a jövő nemzedék épül azon.
A 9. és a 18. versekben találom az idős ember imádságára talán legjellemzőbb gondolatot: „Öregkoromban se vess el engem, ha elfogy az erőm, ne hagyj el! Istenem, ne hagyj el késő vénségemben sem!” Miért van ez a szorongó érzés az idős ember szívében? Nem bízik úgy az Úrban, mint eddig? Talán az lehet az oka, hogy érzékeli, hogy emberileg egyre kevesebbet bír, az élet perifériájára szorul. A teljesítmény- és siker orientált világban (gyülekezetben) inog a helye; Isten előtt ez nem így van, de könyörög, hogy ne is legyen így! Gyülekezeteink drága kincsei az öregek is! Hogy tekintünk idősödő, vagy öreg testvéreinkre? (Herjeczki Géza)
Imaáhítat: Könyörögjünk, hogy idős testvéreink példás életükkel és jótanácsaikkal építhessék az ifjabbakat! – Tit 2:2-4
Bibliaóra: Jézus Krisztus nyomaiban – Lk 14:25-35
Aranymondás: Lk 14:27
d.u. Az Úr az Isten! – 1Sám 5:1-12
Az Úr az Isten! Igen, Ő és csakis Ő. A tízparancsolat ezzel kezdődik és folytatódik. Dehát a filiszteusoktól csak nem várhatjuk el, hogy ismerjék Izráel alaptörvényét? Nem. De nem is róluk van szó igazán, bár a mai textusunk eseményei a filiszteusok földjén történnek. A választott népnek kell tudnia először is, hogy az Úr az Isten – ma és holnap is (nemcsak tegnap). Igénkben a Filiszteusok, korábban az Egyiptomiak, később az Asszirok és a Babilóniak kerültek olyan helyzetbe, hogy tapasztalhatták, akár meg is érthették volna, hogy Jahve az egyetlen úr.
Az előző rész (1 Sám 4) az egyik legszomorúbb fejezete az Ószövetségnek. A mai ige annak a folytatása. A Bírák kora végén járunk. Sámuelt már készíti az Úr, de még Éli és fiai határozzák meg Izráel lelkületét. Ennek a sötét, istentelen vezetésnek lehetett a gyümölcse, hogy egy csatavesztés után a Frigyládát a táborba viszik – mint valami kabalát – hogy „biztosítsák” maguknak a győzelmet. Izráel vénei döntöttek így (4:3), Éli meg nem akadályozta meg. Miért is tette volna, amikor ez a lelkület tőlük eredt. Hozzuk el ide... jöjjön közénk és szabadítson meg bennünket! Ha az Úr az Isten, akkor nem mi adunk parancsot neki, nem mi visszük őt, nem mi rendelkezünk vele, hanem fordítva: Ő rendelkezik velünk. (Herjeczki Géza: Nem varázsszer! Várj még, 174.)
Azon nem csodálkozom, hogy a Filiszteusok Isten „fogságba került” ládájának örültek, s azt azonnal a maguk szentélyébe vitték, istenük, Dágon szobra mellé. Ezt tartották győzelmük zálogának: Izráel Istene itt van a mi templomunkban!
A Filiszteusok (a világ) még nem tudja, amit Isten népe már régóta tud – tudnia kellene, hogy az Úr az egyetlen Isten. Nem egy a sok közül. De megtanulják hamarosan. Reggelre a Filiszteusok istene arccal a földön feküdt az ÚR ládája előtt. Másnap Dágon-isten feje és a keze is letört. Milyen rettenetes is lehet az (meg nevetséges), amikor rájön az ember, hogy istene nem több, mint egy törékeny tárgy. Itt egyúttal arra is rájöttek, hogy Izráel Istene viszont cselekvő, tehát élő ÚR! Aki öl és elevenít. Akitől vagy el kell menekülni (küldjétek el innen... ne öljön meg bennünket 11.v) vagy megragadva az alkalmat, át kell állni azonnal a táborába! Hála Néki: „megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az ÚR nevét” (Jóel 3:5). Jézus Krisztusét. (Herjeczki Géza)
