d.e. Méltóság és alázat – Mt 21:1-11
„Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint!” (Mt 9:29)
A hét első napján Megváltó Urunk nagy sokaság kíséretében tartott Jerikóból Jeruzsálem felé. Lázár feltámasztásának a híre sokakhoz eljutott, jöttek, hadd lássák meg a feltámasztó Urat. Betfagénál álltak meg, mivel a városba érkező zarándokok itt szoktak megpihenni és tisztálkodni. Innen küldi el a Mester is két tanítványát az előttük levő faluba, meghatározott megbízással. Ha küld, méltó arra, hogy tanítványai tökéletesen engedelmeskedjenek Neki. Milyen alázatos, milyen szerény, milyen szegény!? Minden Általa lett, és Őreá nézve van fenntartva, mégis Ő kér, Ő van szükségben. Neki gondja van arra, hogy a próféta Vele kapcsolatos mondása beteljesedjen (Zakariás 9:9). A tanítványok hozzá vezették a szamarat csikójával együtt, és ők teríthették először felsőruhájukat annak a hátára, hogy a Mester ráülhessen. Egyesek az útra terítették felsőruhájukat, mások ágakat vagdaltak a fákról, és azt szórták az útra. A sokaság ezt kiáltotta: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” Csodálatra méltó, hogy a sokaság milyen egyöntetűséggel idézi a Hallél-zsoltár, a Zsolt 118:25-26v részletét, ünnepelve a Jeruzsálembe érkező Királyt! De miért jött szamárcsikón ülve? A szamarat királyok is igénybe vették, és a békét jelképezte. Így jelezte a Béke Fejedelme, hogy jövetele békés. Az Úr méltósága és alázata mellett láthatjuk az Ő bátorságát is, hiszen a római császár ellene való lázadásnak vehette volna Jézus királyi bevonulását Jeruzsálembe. Jeruzsálemet váratlanul éri a Király érkezése. Amikor megérkezett, felbolydult az egész város. Többen ezt kérdezték: „Ki ez?” Amikor Jézus jeruzsálemi királyi bevonulásának emlékünnepét tartjuk, ma is aktuális a kérdés hogy „Ki Jézus”? Jó, ha a válasz ma pontosabb, mint annak idején, hiszen Ő nemcsak próféta, hanem az Uraknak Ura, Királyoknak Királya. Az is kérdés, hogy ma hogyan fogadom Őt? Úgy, mint annakidején Jeruzsálem, amikor Királyként vonult be? Ő szelíd, alázatos, de méltóságteljes. Akik megismerték és királyként befogadták, azok ma boldogan ünnepelnek. (GP)
Imaáhítat: Hódoljunk a mindenség Királyaként a gyermekként közénk érkezett Úr Jézusnak! – Ézs 9:5-6 (9:6-7)
Bibliaóra: Készítsünk utat a Királynak! – Lk 19:29-44
Aranymondás: Lk 19:38
d.u. „Az én házam imádság háza” – Mt 21:12-17
A zsidók számára sok zsinagóga épült az egész világon, de templom csak egy, Jeruzsálemben, a legmegmegfelelőbb helyen. Megváltónk földi élete idején az a Heródes által épített templom állt, amelynek köveivel és oszlopaival tanítványai is szívesen dicsekedtek. Az Úr jeruzsálemi látogatása alkalmával a templomot is meglátogatta. Amit a templom megtisztításának nevezünk, az nem más, mint a templom egyik külső udvarának, a pogányok udvarának a megtisztítása. A diaszpórából érkező izraeliták itt válthatták át pogány pénzüket óizraelita pénzre. Az áldozathoz szükséges, megfelelő állatokat és galambokat ugyancsak itt lehetett beszerezni. Az óriási tolongás, amely az itt sorra kerülő eseményeket jellemezte, valamint a nagy zaj, amely állandóan hallható volt ilyenkor az épület részeiben, alkalmatlanná tette a templomot az Atya által neki szánt rendeltetés betöltésére. A pogányok így még távolról sem részesülhettek az istentisztelet áldásaiból a templomban.
Mindezt látta és hallotta Jézus, amikor megérkezett a pogányok udvarába. Itt idézi az Ézs 56:7-et, és a Jer 7:11 prófétai Igéit. Isten maga nevezi a templomot imádság házának, miközben emberek tették azzá, amivé lett. Jeremiás próféta által Isten szóvá teszi, hogy Ő is lát. Ma vajon mit lát Isten a templomban, az imaházban? Jézus úgy tisztította meg a jeruzsálemi templomot, hogy kiűzte onnan a kereskedők és a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit pedig felborogatta.
Jézus vakokat és bénákat gyógyított a templomban, valamint védelmébe vette a hozsánnázó kisgyermekeket is, akiket a papok bíráltak, jelezve, hogy a gyógyulásnak, az imádkozásnak, a dicsőítésnek igenis jónak látja az Atya a templomban. Ilyen és ehhez hasonló események helyszíne kell legyen a templom. A főpapok és írástudók olyan jó események miatt lobbantak haragra, amelyeknek a templom igazi otthona kellett legyen.
Jó ha a templom az Istennel való találkozás helye marad, mert Isten jelenléte megszenteli azt. Soha ne váljon egy templom se, egy imaház se latrok barlangjává. Értékeljük Isten templomát, látogassuk rendszeresen, ne vigyünk magunkkal oda nem illő dolgokat, a templomban az Úr előtt, az Úrnak szolgáljunk. A Szentlélek munkája, Isten sokféle igei üzenete és áldása, amelyeket Isten házában nyertünk és nyerünk, eredményezze szentebbé válásunkat. Ha mégis bejutott a templomba olyasmi, amit az Úr tisztátalannak tart, engedjük, hogy Ő megtisztítson, és megtisztítsa a templomot is, hogy az betölthesse Isten szerinti rendeltetését. (GP)
