Május 16 – Hétfő (Pünkösd)

d.e. Pünkösdkor már eljött! – Apcsel 2:1-4

Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel. (Apcsel 2:3-4a)

Amikor Jézus parancsa szerint együtt voltak a tanítványok, természetfeletti jelenség kíséretében kitöltetett a Szentlélek. A tanítványok elhívása egyenként történt, - onnan, ahol ki-ki volt - de a Szentlélek kitöltetése egy közösségi élmény lett. Tíz napon át együtt voltak Jeruzsálemben, imádságban, közösség gyakorlásában vártak az Atya ígéretére. Pünkösd eseménye, akár csak Jézus földre jövetelének eseménye, nem fog megismétlődni, de közösségeink átélhetik a Lélek meglátogatásának csodáját. Legyünk akár 12-en vagy 112-en, mindnyájan megtelhetünk Szentlélekkel. Isten Lelkének kibontakozási területe az Ő népe között, a gyülekezetben van: Ő az edző, mi a játékosok. Győzelemkor a játékosokat ünneplik, de az edző háttérmunkája nélkül ez elképzelhetetlen.

Most gondolok a mi kis „helyi csapatunkra”, gyülekezetünkre. Milyen feltételeket kellene teljesítsünk ahhoz, hogy nálunk is kiáradjon a Szentlélek és úgy szóljunk, ahogyan Ő akarja? Gyakoroljuk-e mi úgy a közösségi életet, hogy Isten az Ő Lelkét áraszthassa reá? (Kovács Barna)

 

d.u. Egyetértésben a Szentlélekkel – ApCsel 15:22-29

Döntéshozatalkor a Lélek hangját felismerni, nem kicsi dolog. Viszont a Szentlélek vezetésére fogni emberies, makacs döntéseinket, nagy hiba. A jeruzsálemi apostolok tudni akarták, mi a Lélek döntése a pogány származású hívőkkel kapcsolatosan. Nincs feljegyzés arról, hogy hogyan ismerték fel, mit lát jónak a Szentlélek, de azt tudjuk, hogy addig nem fejezték be a tanácskozásukat, amíg mindenki nem értette meg egyformán a Lélek vezetését. Milyen jó lenne ezt a leckét megtanulni!
Egy húros hangszer példájával élve, a húroknak nem elég egymáshoz hangolódniuk. Mindegyiknek külön-külön az A alaphanghoz is kell hangolódnia. Az apostolok egyenként felismerték a Lélek alaphangját (28.v.), amihez aztán egyöntetűen felsorakoztak.
A Lélekkel egyetértésben élni, hasonlít a házastársakhoz, akik már szó nélkül értik egymás szándékát és gondolatát. A hívő embernek oda kell eljutnia, hogy akár tízezer hang közül is felismerje a Lélek hangját. Ezt az Úrral való mindennapos közösség gyakorlásával éri el. Hozzászoktál-e már a Lélek hangjához? (Kovács Barna)