d.e. Ezt csak Jézussal lehet megvalósítani – Mt 5:43-48
Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket. (Mt 5:44)
A hegyi beszédben Jézus az istenfélő életről beszél. A hallgatóság minden bizonnyal zsidó, törvényismerő emberekből állt. Tudhatták, hogy a régieknek valóban megmondatott Mózes által: „szeresd felebarátodat!” (3Móz 19:18), és azt is tudhatták, hogy a megnevezett helyen az ellenség gyűlöletére vonatkozó parancsolat nincs. Jézus mégsem a parancsolat második felének téves voltát vitatja, hanem azzal ellenkező parancsot ad: „Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Károli).
A megtérő muzulmánok bizonyságtételében gyakorta elhangzik, hogy Isten szeretetének megtapasztalása, szeretetre buzdító parancsának megértése indította el őket a Krisztus útján, győzte meg őket. Mi, keresztyének, tudjuk, hogy szeretni kell mindenkit. Elsősorban a Teremtőt (Mt 22:37), másodsorban embertársainkat (Mt 22:39). Ezt mondja Jézus a 44. versben is, és hozzáteszi: „hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai”. Habár az embertárs iránti szeretet szorosan összefügg az atyafisággal, tudjuk, hogy nem cselekedetek által, hanem hit által lehetünk Istenünk gyermekei. Az Isten iránti szeretet fokmérője azonban az emberek iránti szeretetünk; ezen belül is ellenségünk, rosszakaróink iránti szeretetünk. Természetes óemberi reakciónk a háborgatókkal ellenkezni. Jézus parancsolata és életpéldája azonban teljesen más irányt mutat, hisz nem csupán tétlen tűrésre bátorít, hanem arra, hogy szeressünk, áldjunk, jót tegyünk, imádkozzunk azokért, akik ellenünk vannak. Könnyű és pusztító: ellenkezni az ellenkezővel. Méltányos, de elégtelen: tétlenül tűrni.
Krisztusi és áldásos: a másik javát munkálni szeretettel.
Minek alapján lesz valaki Isten gyermekévé? Hol szól az Ige a cselekedetekről? Miért fontosak a cselekedetek? Ki lehet számunkra ellenség; ki lehet az, aki átkoz, aki háborgat és kerget? Hogyan gyakorolhatjuk irányukban a krisztusi szeretetet? (MÖ)
Imaáhítat: Könyörögjünk Megváltónk példáját követő elmélyült imaéletért! – Zsid 5:7
Bibliaóra: Higgyünk Isten ígéreteiben! – Ézs 7:1-14
Aranymondás: Ézs 7:14
d.u. Építsük meg Jeruzsálem kőfalát! – Neh 2:9-20
Kr.e. 536-ban Círus, perzsa király rendeletet adott ki, mely megengedte a júdeai zsidók hazatérését. Zorobábel és Jósua vezetésével ötvenezer fogoly térhetett vissza Jeruzsálembe és környékére, akiket később mások is követtek. Néhány évvel később, Kr.e. 446-ban Nehémiás, a király pohárnoka hírt kap az jeruzsálemiek nyomorúságáról, és a város gyalázatos állapotáról. Nem sokkal ezután Nehémiás Jeruzsálem városában a következő felhívást teszi a népéhez tartozókhoz: „Jöjjetek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát!” (Károli) Hogyan volt lehetséges ez?
Nehémiás hazautazása és bátor kiállása nem önkényes elgondoláson alapult, hanem az Isten ígéretén és hatalmán. Napokon át sírt, gyászolt, böjtölt és imádkozott az amúgy jólétben lévő, előkelő tisztségnek örvendő férfi. De népére gondolt és Istenéhez imádkozott (1:4, 2:4), belátta és megvallotta Isten előtt, hogy a nép vétkezett (1:6), és Isten kegyelmes ígéreteire hivatkozva bocsánatért és segítségért könyörgött (1:8-11). Isten pedig meghallgatta imáját és indította Artahsasztá királyt (2:8), hogy engedjen Nehémiásnak, hogy elbocsássa és segítse őt terve megvalósításában.
Az Isten segítsége mellett szükséges volt, hogy Nehémiás odaszánja magát, népéért szolgáljon. Mondhatta volna, hogy ő marad közbenjáróként a király mellett, és menjen építkezni más. De Nehémiás a Királyok Királyának szolgálatába állt, s elszántan szolgált. Jeruzsálembe érkezve felmérte a város állapotát, és a nép elé tárta Istentől kapott látását. A népnek szüksége volt az ilyen vezetőre. A vezetőnek meg szüksége volt a népre. Nem az elöljárók, papok hitetlensége és addigi tétlensége ellen kezdett beszélni Jeruzsálembe érkezve, hanem maga mellé vette és bátorította őket: „Jertek, építsük fel Jeruzsálem kőfalát!” Már az építők munkájának megkezdése előtt elkezdődött a Romboló munkája: Szanballat és Tóbijjá által (2:10, 19). De Nehémiás Istenre és a tőle kapott feladatra figyelt, nem az ellenségre.
Személyes, családi, közösségi életünkben is vannak, lehetnek romok. Nem a romok alatt való nyomorgás a feladatunk, hanem a romok felett való sírás, és a romok felépítése Isten segítségével. Ehhez kell a bűn beismerése, megvallása. Kell a bocsánatért és az isteni segítségért való esedezés. Ahogyan William Carey mondta: „Kérjünk nagy dolgokat Istentől, és vállaljunk nagy dolgokat Istenért!” (MÖ)
