d.e. Jézus a bemerítésekor – Lk 3:15-23a
Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég. (Lk 3:21)
Láthatjuk, hogy Keresztelő János nem erre a földi életre rendezkedett be. Bátran tette és hirdette azt, amit Isten mondott, még ha a szabadságába, s később az életébe került is. Úgy élt, hogy az emberek azt hitték, ő a Krisztus. Ebben a szakaszban szinte szemmel követhető, ahogy a menny és a föld közeledik egymáshoz.
Azok, akikre Isten igéje hatást gyakorolt, megbánták bűneiket, visszafordultak Istenhez és bemerítkeztek János által. Jézus, aki a mennyből jött az Atya küldötteként, eljött a nép maradékához, közéjük állt, és hozzájuk hasonlóan bemerítkezett. Ő nem csak távolról szereti a bűnös embereket. Együtt megy velük az út minden nehézségében. Az Atya szívét örömmel töltötte el Jézus azon a helyen, ahol a bűn és a kegyelem találkozott. Csak Lukács jegyzi fel, hogy miután megkeresztelkedett Jézus, imádkozott, megmutatva Istennel való kapcsolatának tökéletességét.
Megnyílhat a menny, hisz Jézus a menny figyelmének a tárgya már 30 éve.
A te életednek mióta örül Isten (Zof 3:16-18)? Gyönyörködik-e benned? Szoktál-e imádkozni úgy egy-egy esemény előtt, mint utána is? (KS)
d.u. Szolgálat a rászorulók felé – Jak 1:27
Jakab a korábbi versekben Isten igéjének a hallgatásáról beszél. Semmi értelme annak, ha hallgatjuk, de nem tesszük: csak becsapjuk magunkat.
Az első rész utolsó verseiben a cselekvő keresztyénség gyakorlati példáit látjuk. Lehet, hogy valaki kegyesnek gondolja magát, de ha nem fékezi meg a nyelvét, akkor az olyan, mint aki „bort iszik és vizet prédikál”. Hiábavaló. A nyelvünk megfékezése csak egy „rólunk szóló” dolog. De nem ez a kegyesség igazi mércéje, hisz hívő életünknek nem a magunk körül való forgolódásban kell kifulladnia.
Az igazi és értékes kegyesség a mások felé való szolgálat. Isten mindig védte „az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét” (Ézs 1:17), mert Ő az árvák és az özvegyek Atyja. Ami Neki fontos, amit Ő tesz értük, azt nekem is tennem kell. Ezzel tisztelem igazán Istent. Legyek kész meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, hisz sokszor már csak az is vigasztaló nekik, ha valaki „rájuk nyitja az ajtót”. A cselekvő szeretet észreveszi azt, ahol baj van, és segít. Tehetjük ezt kisebb testvéri csoportokban is, de jó, ha a gyülekezet is megtalálja ennek módját és rendszerességét. (KS)
