Igehely: ApCsel 21:1–6 Kulcsige: ApCsel 21:4 „Felkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők a Lélek indítására azt mondták Pálnak, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.”
Az Úr szolgája, Pál, Jeruzsálem felé halad, bár tudja, hogy ott nyomorúság vár rá. Megy, mert tudja, mi a küldetése, tudja, mi az élete legfőbb célja: bizonyságot tenni Jézus Krisztusról, a Megváltóról. Elvinni azt a jó hírt minél több embernek, hogy Jézus legyőzte a halált, nem számít, milyen távolságot kell megtenni, vagy milyen áldozatot kell vállalni ezért.
Mi tudjuk, hogy milyen irányba haladunk? Hála az Úrnak, hogy igen, tudhatjuk: a mennyei Jeruzsálem felé tartunk. Célunk az, hogy örökké ott legyünk majd Megváltónkkal és a megváltottakkal.
De addig az utunk a földön át vezet, olykor nyomorúságokon és nehézségeken keresztül. De ez még csak az út, a cél messze előttünk van. Ha volt már találkozásunk a Megváltóval, ha megállított egykor minket is az életutunkon, akkor nekünk is bizonyságot kell tennünk Jézusról, az üdvösség lehetőségéről.
Kérjük az Urat, hogy életünk, magatartásunk legyen ma is jó bizonyság, és szavainkkal is tehessünk bizonyságot az embereknek Jézus Krisztusról!
Rajna Ottó
Vizsgáljuk felül az értékrendünket!
Igehely: Hagg 1:1–11 Kulcsige: Hagg 1:7–8 „Így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Menjetek a hegyekbe, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az Úr.”
Amikor a zsidók visszatértek a babiloni fogságból, nagy lendülettel hozzáfogtak, oltárt építettek az Úrnak, majd letették az Úr házának az alapjait. Isten népe örvendezett, áldotta az Urat a szabadulásért, a visszatérésért, az új kezdetért. Ott volt a nép szívében az első szeretet tüze, az új állapotból eredő buzgóság és nagy öröm. Ez áldozatvállalásra indította őket, szívesen és buzgón szolgáltak az Úrnak, a templom újjáépítése fontos volt számukra.
Sajnos, ez az állapot nem sokáig tartott. Hamarosan megszokottá vált számukra az új helyzet, hogy már nem rabságban élnek, hanem szabadok, így az Úr ügye is háttérbe szorult, beállt a lankadás. Nem volt már fontos számukra a templom. A saját érdekük, a saját terveik, a saját házaik kerültek első helyre. A nép már díszes házakban lakott, az Úr házának az építése pedig még mindig elmaradt.
Nekünk mindig arra van időnk, amit fontosnak tartunk. Ha a lelkieket tartjuk fontosnak, akkor arra szánunk időt, ha meg a földi a fontos, akkor az fog az első helyre kerülni.
Uram, segíts nekünk helyes értékrendet felállítani!
Rajna Ottó
