Igehely: 1Kor 13:4–13 Kulcsige: 1Kor 13:13 „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.”
Türelmes, jóságos – így indul a szeretethimnusz második strófája, rámutatva a szeretet két fontos jellemzőjére. A türelem Isten tulajdonsága, amely szerint visszatartja jogos haragját az emberek iránt. Erről kapott kijelentést Mózes, amint ott állt az új kőtáblákkal a Sínai-hegyen: „Az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy!” (2Móz 34:6b). Gyorsuló világunkban a türelem kevésbé értékelt, a „hagyd meg még, hátha terem jövőre” (Lk 13:9) magatartás tétlenséget és beletörődést sugall. Jóságos szavunk szinte eltűnt a mindennapokból. „Isten túlcsordulóan jóságos – írta J.I. Packer teológus –, és a megajándékozott érdemtelenségétől függetlenül, korlátlan bőkezűséggel ad.” A hosszútűréssel együtt a jóság a hívő életében a Lélek gyümölcse (Gal 5:22).
Nyolc negatív jellemzőt sorol fel továbbá Pál apostol, hogy milyen nem a szeretet. Vele ugyanis ellentétes az irigykedés, kérkedés, felfuvalkodottság, a bántó, önző és a rosszat számontartó viselkedés. Ezek azonban fellelhetőek voltak a korinthusi gyülekezetben. Kialakult közöttük a pártoskodás, pereskedés, erkölcstelenség, a keresztyén szabadsággal való helytelen élés, valamint a versengés a kegyelmi ajándékokkal.
A szeretet mindent elfedez, hisz, remél és eltűr – az atyafiak közötti kapcsolatra mutat rá a szeretet e (plusz) négy tulajdonsága. Ahhoz, hogy túljussunk a kiskorúságon, elengedhetetlen a bizalom, és egymás ilyen irányú építése.
Egyedül a szeretet állandó, soha el nem múló – ezt az állítást hirdeti meg a himnusz befejező strófája. A prófécia egyszer érvénytelenné válik, túlhaladott lesz, hiszen az időnek egy részletére vonatkozik. A nyelvek megszűnnek, ugyanis a bűn következményeként álltak elő (1Móz 11). Ismeretünk is töredékes és mulandó – internetes korunkban erre naponta figyelmeznünk kellene –, a véges értelem hogyan is foghatná be a végtelent?
Olvassuk újra, egy ültő helyben az első korinthusi levelet! Az élmény olyan lehet, mint a hegynek föl, szerpentinen való kapaszkodás. A csúcsról látni igazán messze: zarándokok vagyunk. És valójában semmink sincs, ami maradandó lenne, csupán a szeretet.
Szilágyi László
Adjunk hálát Istennek Jézusban megjelent, a törvényt betöltő szeretetéért! – Róm 13:9–10
A gyülekezet: a tiszta lelkiismerettel élők közössége – ApCsel 24:1–26 (ApCsel 24:16)
Küzdjetek a magatok és mások hitéért, örök életre várva
Igehely: Júd 17–25 Kulcsige: Júd 21–22 „Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát az örök életre. Könyörüljetek azokon, akik kételkednek.”
Advent 4. vasárnapjához érkeztünk. Ezzel nagyon sok keresztyén le is zárja a várakozást. Izráel népe is várta a megígért Messiást évszázadokon át. Volt róla pontos leírásuk, de amikor megérkezett, nem tudták elfogadni, mert nem tetszett nekik a „csomagolás”.
Júdás Jézus féltestvére volt, aki nem hitt Jézus istenfiúságában az Ő haláláig és feltámadásáig. Ám a Szentlélek kitöltetése napján már az egész családdal ott van a felházban, és részesül a Szentlélek ajándékában.
Rövid levelében sokrétű figyelmeztetést és tanítást kapunk az utolsó időkre nézve, amikor sokan belefáradnak a várakozásba, hitük meggyengül, szeretetük kihűl. Az igazi hit Isten kinyilatkozásán alapszik. Ez a fajta hit nemcsak azt jelenti: hiszem, hogy Isten létezik, hanem vallja Péterrel, hogy „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Krisztus azért jött, hogy Isten országát hozza el azok számára, akik hisznek az Ő evangéliumának.
A tanítványok nem automatikusan hittek. Elkezdték követni a Mestert, hallgatták példázatait, látták természetfeletti cselekedeteit és hatalmát. Amikor valamit nem értettek, Jézus megmagyarázta nekik. A megtapasztalások hithez vezettek. Feltámadása után Jézus azt mondta Tamásnak: „boldogok, akik nem látnak és hisznek”. Ezek közé tartozunk mi is. De miért is kell akkor még küzdenünk a hitért? Mert meg van írva, hogy az utolsó időkben sokan lesznek, akik kicsúfolnak bennünket, amiért hiszünk, a mi egyedüli Urunkat, Jézus Krisztust elutasítják, az örök életet és Isten ítéletét tagadják. Isten igéjével erősíthetjük önmagunk hitét, azzal győzhetjük le a Sátán mesterkedéseit!
Hogyan küzdhetünk a mások hitéért? Ha látjuk, hogy testvéreink közül valaki lankad, mert belefáradt a várakozásba, ne ítélkezéssel, hanem könyörülő szívvel közeledjünk felé, segítsünk felszítani a hamu alatt szunnyadó parazsat. Megmenteni nem mi fogjuk, hanem az „egyedül üdvözítő Isten”, Jézus Krisztus, de mi bátoríthatjuk a kitartásra.
Hisszük, hogy minden egyes nappal közelebb vagyunk Urunk visszajöveteléhez. Ne adjuk fel! Legyünk kitartóak mindvégig, hogy elnyerhessük az élet koronáját!
Szilágyi László
