2025. április 3., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Péter megtagadja Jézust

Igehely: Mk 14:26-31 Kulcsige: Mk 14:30 „Jézus így szólt hozzá: «Bizony mondom neked: te még ma, ezen az éjszakán, mielőtt másodszor megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.»”

Az úrvacsora szereztetése után, késő éjszaka Jézus Hallél-zsoltárok éneklése közepette tizenegy tanítványával az Olajfák hegyének nyugati oldalára vonul, és ott megjövendöli tanítványai botrányos elmenekülését, amit Péter nem tud szó nélkül hagyni. Úgy gondolja, ha társaitól ez ki is telne, ő akkor sem tenne soha ilyet mesterével szemben. Milyen könnyen megtörténik, hogy mi is hasonlóképpen gondolkozunk magunkról és hittestvéreinkről! Ez Péter esetében is az elbizakodottság bűnét jelzi, amit szinte minden esetben bukás követ. (Péld 16:18)

Jézus – aki minden lépésünket előre látja – határozott válaszában elmondja, hogy Péter gondolata minden jó szándéka mellett is kudarcba fullad majd, és olyat fog tenni, amit még társai sem: le fogja tagadni azt is, hogy ismeri Jézust. Méghozzá háromszor.

Hívő életem során nem egyszer kellett szembesülnöm azzal, hogy amit másokban megítéltem, abba én estem bele. Ilyenkor azt láttam meg, hogy nem vagyok különb másoknál, és alaptermészetemnél fogva bármilyen csúfos bűn kitelne tőlem. Mindez hadd késztessen bennünket őszinte alázatra!

Volt-e már, hogy többnek hitted magad másoknál? Mikor csalódtál magadban utoljára?

Kiss Zoltán

DÉLUTÁN | 

A szabadság törvénye

Igehely: Jak 2:10–13 „Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezik. Mert aki ezt mondta: „Ne paráználkodj!”, ezt is mondta: „Ne ölj!” Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt. Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye ítél meg. Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot, az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.”

A szabadság helyes gyakorlatához szükség volt egy olyan törvényre, ami azt korlátok közt tartja, ami gonosz természetünk féken tartását szolgálja. Ezt nevezi az ige a szabadság tökéletes törvényének, ami megítéli a hívők életvitelét. Ha minden törvénynek eleget teszek is, de ezt figyelmen kívül hagyom, a törvény minden cikkelyének áthágásában leszek vétkes, és annak büntetésével kell szembenéznem.

A másokkal szembeni irgalmat nélkülöző ítélkezés irgalom nélküli, kegyetlen ítéletet von maga után. „Boldogok az irgalmasok...” (Mt 5:7). Az irgalom erősebb az ítéletnél. Képes legyőzni azt. Az irgalmat kapott szolgától Jézus irgalmat várt társa iránt (Mt 18:33). Legyetek irgalmasok, mint mennyei Atyátok (Lk 6:36).

A szabadság törvénye a Jézus Krisztusban való élet Lelkének a törvénye. Ez tesz szabaddá az ítélkezés bűnének halálos törvénye alól (Róm 8:2).

Nézzünk bele ma este is ebbe a törvénybe! Maradjunk meg annak tanítása mellett, hogy hitből fakadó cselekedeteink boldoggá tehessenek bennünket (Jak 1:25).

Kiss Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!