2024. október 10., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Dávid: gazdag és dicső királyként

Igehely: 1Krón 23:1, 29:26–30; Kulcsige: 1Krón 29:28 „És meghalt késő vénségében, betelve az élettel, gazdagsággal és dicsőséggel. Utána fia, Salamon lett a király.”

Dávid megtapasztalta, milyen jó az Úrban bízni. Személyes kapcsolata az Úrral áldássá lett, ez lett erőssége, győztessé és gazdaggá tette. Amikor nem figyelt a vezetésre, és letért az igaz ösvényről, el kellett szenvednie bűnei következményeit. De megalázkodott, és bűnbánatot tartott, ezért Isten nem vetette el őt. Megáldotta gazdagsággal is, sőt az egész Izráel naggyá és áldottá lett. Ezt az Isten dicsőségére akarta fordítani, amikor házat szeretett volna építeni neki. Bár nem Dávidot választotta az Úr, hogy a templomot felépítse, mindenben elősegítette annak építését. Az 1Krón 28. részében le van írva, hogy Dávid átadta a tervrajzot Salamonnak, valamint az aranyat, ezüstöt, drágakövet, vasat és fát is a templom építésére. Mindezt nyilvánosan tette, bátorítva másokat is adakozásra. Alázattal dicsérte az Urat, imádta és „véresáldozatokat mutattak be, és égőáldozatokat áldoztak az ÚRnak: ezer bikát, ezer kost, ezer bárányt a hozzájuk tartozó italáldozatokkal együtt” (1Krón 29:21).

Kinek adod az elismerést az áldásért, amit kaptál? Milyen lelki áldást kaptál az Úrtól?

Nagy György

DÉLUTÁN | 

Nyomorúságukban vágyódni fognak utánam

Igehely: Hós 5:8–15; Kulcsige: Hós 5:15 „Majd visszavonulok lakóhelyemre, amíg meg nem bűnhődnek, és hozzám nem folyamodnak. Nyomorúságukban keresnek majd engem.”

Az Úrnak panasza volt úgy az északi ország, Izráel (Efraim) ellen, mint a déli ország, Júda ellen is. Az Úr konkrétan megmondta, milyen bűn van az egyik helyen, milyen a másik helyen. Sajnos, bár testvérnépek voltak, de konfliktusban álltak egymással. Bár a bűn beteggé tette az emberek életét, a gyógyulás lehetőségét nem Istennél keresték, hanem olyan népeknél, akik nem voltak képesek segíteni, és ezáltal még inkább súlyosbították helyzetüket (13.v.). Isten igazságos természete megkövetelte, hogy a bűn meg legyen büntetve. Ahogyan a próféta hirdette, Isten haragja romlásban fog megnyilvánulni, olyan lesz, mint a moly és rothadás, és mint az oroszlán és oroszlánkölyök. Isten haragjának pozitív hatása azonban abban fog megnyilvánulni, hogy keresni fogják az Urat. Az ítéletben tehát ott van a szeretet is, amely által az Úr vissza akarja szerezni magának a népet. A végső nagy ítélet a lehető legborzalmasabb lesz, mert „ott lesz sírás és fogcsikorgatás” (Mt 24:51b).

Isten kegyelme tehát az, ha már most megítél valakit bűnei miatt, és ez az ítélet a bűnös ember megtérését szolgálja!

Fekete Csaba

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Zsolt 104:19-32; Kulcsige: Zsolt 104:30 „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.”

A Biblia Istene az alkotó, a teremtő Isten: „Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot” (Jer 10:12); „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!” (Zsolt 104:24); „Az embert is ő teremtette a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1:27).

Azért, hogy a teremtett világ működőképes maradjon, fenntartóra volt szüksége. A zsidókhoz írt levél Isten Fiáról mondja a következőt: ő az, „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3, Károli fordítás).