2024. március 30., szombat

DÉLELŐTT | 
A feltámadástól való félelem

Igehely: Mt 27:62–66; Kulcsige: Mt 27:63–64 „És így szóltak: Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok! Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek, és ellopják őt, azután azt mondják a népnek: Feltámadt a halottak közül! Ez az utóbbi csalás rosszabb lenne az előzőnél.”

Elolvasva ezt az igét egy furcsa kérdés fogalmazódott meg bennem: Miért kell félni attól, ami amúgy sem következhetik be? Legalábbis az ő hitük (hitetlenségük) szerint. Talán észbe kaptak, hogy amit Jézus addig mondott, az mind beteljesedett? Vagy rájöttek – a százados vallomását hallva – hogy bizony ez az ember Isten Fia volt? Nem tudom, mi történt, de az igazságon kívül bármit szívesen meghallottak, elfogadtak. Beigazolódott rajtuk Jézus szava: „Ti az ördög atyától valók vagytok.”

Jézusra azt mondani, hogy csaló! Nem semmi! Inkább őriztetik a sírt, semhogy higgyenek Jézusnak. Nem kellett sokat várniuk, Jézus Krisztus legyőzte a pokol és halál összes hadát. Katonai őrség, lepecsételt sír számára semmi akadályt nem jelent. Ő Isten Fia, aki meghalt bűneinkért, és feltámadt megigazulásunkért. Ma még azt énekeljük: „Fekszik sírkő alatt Jézus Megváltónk”, de holnap reggel: „El a követ, Jézus él! Halleluja, Jézus él!”

Elgurul a kő a sírról, a hitetlen szívekről is, ahol a feltámadt Jézus megjelenik. Aki Krisztus halálával eggyé válik, annak az ő feltámadásában is része lesz. Ámen.

Simon András

DÉLUTÁN | 

Temetése

Igehely: Ézs 53:9; Mt 27:57–61; Kulcsige: Ézs 53:9 „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.”

Jézus a világ összes bűneinek terhét a vállain hordozta, sok kínnal és megaláztatással együtt. Rövid idő alatt kilehelte lelkét, pontosabban letette életét az Atya kezébe. A katonák Őt is úgy kezelték, mint a másik két gonosztevőt, gondolva: közéjük tartozik. A bűnösök közé akarták eltemetni, de Isten a gazdagok közé juttatta halála után. Arimátiai József a maga új sírjába helyezte. Akinek fontos volt, amíg élt, most, a halála után is Isten Fiához méltóan kezelte.

Isten szava az utolsó vesszőig és pontocskáig beteljesedik. Nem az a döntő, mit akarnak az emberek, hanem az Ő terve: „A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul” (9.v.). Jézusnak még a temetése is üzenetet hordoz. Isten mindent a kezében és irányítása alatt tart, még a halálunk után is Ő dönt felettünk és rendelkezik felőlünk, „Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14:8).

Akik Jézust igazán szerették, azok mindvégig kitartottak mellette. Nem szégyellték megvallani Őt, nem féltek az ellenségtől sem. Legyünk mi is ilyen hűséges követői! Éljünk vele, érte, hogy a mennyben is együtt lehessünk vele! Ámen.

Simon András

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
8 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.