2024. május 7., kedd

DÉLELŐTT | 
Menekülés az eljövendő harag elől

Igehely: Mt 24:15–22; Kulcsige: Mt 24:20 „Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök.”

Az emberiség egyszer már majdnem teljesen kipusztult Isten haragja miatt, az özönvíz által. Akkor csupán nyolc lélek menekült meg. A ma élő emberiség, semmit sem tanulva saját hibájából, ismét ugyanebbe az irányba halad. Vajon ez utolsó időben hányan fognak megmenekülni Isten haragja elől?

Nem tudjuk pontosan, hogy mire vonatkozik Dániel látomása, de azt ma is látjuk, hogy az Istennek rendelt szent helyeket, sajnos, lassan-lassan a pusztító utálatosság váltja fel. Nyugaton már sok kiüresedett keresztyén templomban szórakozóhelyek működnek. A jeruzsálemi templom helyén is egy muzulmán mecset éktelenkedik. Nem is beszélve az emberi test megbecstelenítéséről, ami a Szentlélek temploma kéne legyen. Isten haragja olyan nagy nyomorúságként fog zúdulni erre a földre, amilyen még nem volt, és nem is lesz soha. Mai igénk nemcsak az ítéletet, hanem azt a reményteljes üzenetet is hordozza, hogy van lehetőség megmenekülni Isten haragja elől! Isten nem gyönyörködik a bűnös ember halálában, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen (Ez 18:23).

Isten gyakorlati utasításokat ad azoknak, akiket szeret, és akikkel megbékélt, hogy megmeneküljenek az ő haragja elől. Kikért fogunk imádkozni ma, hogy megmeneküljenek?

Pardi Benjámin Attila

DÉLUTÁN | 

Társsal és mégis társtalanul

Igehely: Jób 2:1–10; Kulcsige: Jób 2:9 „A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!”

Jób megpróbáltatásának legfájóbb pontja az volt, amikor házastársi kapcsolatuk is mérlegre került. Ezekben a nehéz próbákban ketten kellett volna harcoljanak a gonosszal szemben, ahogy az Ige mondja: „Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent” (Préd 4:12a). De úgy látszik, Jóbnak társsal, és mégis társtalanul, egyedül kellett harcolnia. Jób feleségének kérdéséből (még most is!) kitűnik, hogy férje feddhetetlen élete felettébb bosszantotta őt. Mivel nem olyan lélek lakott benne, nem értett egyet férje túlzott jószívűségével és istenfélelmével. Ezért figyelmeztet az Ige, hogy „ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában” (2 Kor 6:14a). Jób feleségét könnyen felhasználhatta a Sátán, hogy azt mondja, ami a Sátán célja volt: „Átkozd meg Istent, és halj meg!” Ebben a meggondolatlan kijelentésében ott rejtőzik az a szomorú valóság is, hogy könnyen lemondott volna férjéről. Ennek ellenére Jób mégis társként tekint feleségére, amikor többes szám első személyben fogalmaz: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk”, és társként tekint Istenre is, mert „még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával.”

Légy Istennek és a házastársadnak hűséges szövetséges társa, mert „a hármas fonál nem szakad el egyhamar” (Préd 4:12b).

Pardi Benjámin Attila

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.